Hódolat az Irók Boltjának

Épp a mostani Narancsban kesereg Winkler Barnabás, a HAP galéria bezárásának alkalmából, hogy máig nincs olyan hely, ahol az épitészeti kultúrát be lehetne mutatni, az épitészeti múzeum - ami nem létezik, nincs sehol - anyaga egy fűtetlen raktárban megy szépen tönkre, van még a Fuga, de azért az elég kicsi, és még a fotósokkal osztozik a téren, vagyis ha netalán valakit érdekelne az épitészet, az menjen el Bécsbe, Londonba, bárhová, itthon nem fog tudni tájékozódni. Mekkora blamázs.

De nehogy azt gondoljuk, hogy a képzőművészet oké. Bár összehasonlithatatlanul jobb helyzetben van, szépen rájár a rúd. A Ludwig múzeumot ugyebár botrány keretében hagyta el az utolsó hozzáértő, azóta bár vannak időnként fellángolások, azért ez nem ugyanaz, a Műcsarnok elesett, satöbbi satöbbi, irtam már eleget ezekről. A fotónál pl. a Mai Manónak egyáltalán nincs értelmezhető raktára, minden megy le Kecskemétre, a Capa fotókat a Nemzeti Múzeumban őrzik, tudjuk jól. És most jöhetne az a duma, hogy majd a városliget szétbombázásával megoldódik minden, hát persze. Már csak azért sem lesz igy, mert a Szépművészetiben idén nem is volt kiállitás, maximum a teremőrök csoszogtak fel s alá, ami azért is vicces, mert az állandó kiállitás pl. van olyan nivós, hogy ha azt az anyagot egy az egyben átpakolnák egy időszaki kiállitásra, zabálná a nép. Hiszen a múzeum alapitásakor a legnivósabb középkori anyagból vettünk jó drágán, akár templomokról is leszedték nekünk a képeket, hogy a milleniumot méltóképpen ünnepelhessük - hogy aztán egy vitatott szerzőségű kép miatt gyorsan ki is rúgják azt az embert, aki mindezt létrehozta. Üdv nálunk!

A legnagyobb probléma nálunk szerintem az, hogy még aki akarna se tud tájékozódni. A várban a Galéria pl. eltünteti kiállitás után a megmaradt katalógusokat, nem tudom hova tűnnek, bezúzzák őket? Vagyis ha éppen akkor nem tudtál vagy nem akartál venni, akkor vége. Rozsda Endréből konkrétan az utolsó példányt hoztam el, de Bálint Endréből sincs már, Nyolcakból, nem sorolom. Ez azt jelenti, hogy ha valakit érdekel, hogy milyen is volt a képzőművészet nálunk, az menjen fel egy gazdag műkedvelő ismerőséhez, másként ugyanis lehetetlen informálódni. Ja de mégis, úgy 200 év alatt ismét sorra kerülhetnek ugyanazok az anyagok, és akkor lehet újra megnézni. Mert aki naivan azt gondolja, hogy a Nemzeti Galériában pl. megvan minden, az most jött le a falvédőről. No de tegyük fel, hogy engem most elkezdett érdekelni, hogy mi fontos a művészetből nálunk. A Nyolcak kiállitás már elmúlt, nem is tudni, mikor lesz újra ha lesz, pedig anélkül hogy beszélünk modernitásról, Párizsról? Mikor volt utoljára Csernus? Ő még a Kogartban volt, de hát ők is megszűntek már. Tessék csak végignézni a Makláry Galériát, hopp, egy hely ahol talán valami megmaradt. Én. pl. máig sajnálom, hogy 1998-ban lemaradtam az Erdély Miklósról, de akkor még nem érdekelt a művészet, a szüleim nem vittek, miért is vittek volna, kész. Igy aztán néha az Artmagazinból tájékozódom, néha meg felhúzom magam az erdély miklós alapitványon, amelyik képes volt levetetni az Artpoolról a felrakott anyagokat is, nehogy már megismerje a nép. http://www.artpool.hu/Erdely/mucsarnok/EMA-Artpool.html Persze azóta sincs katalógus. És ha már ő, akkor hol vannak a többiek, Hajas, Vető, jobbnál jobb emberek? És igen, a poén most jön, ugyanis a válasz az, hogy az Irók Boltjában. Az emeleten ugyanis egy féltve őrzött magángyűjtemény várja boldog tulajdonosát. Az ott fellelhető könyvek ugyanis eladók. Ja igen, ez egy könyvesbolt, amiről most beszélek, de ha valaki elmozdit egy könyvet, akkor hónapok múlva is ugyanúgy találja. Finoman szólva nincs nagy érdeklődés, ami pedig azért szomorú, mert pl. Perneczky Gézának a Rózsák nyesése cimű alapműve is megtalálható, amit egyrészt kötelező olvasmányként adnék fel, másrészt meg baromi jó könyv. Igen, már megvettem.

Persze nagyon egyszerű a kereslet oldali megfejtés. Egy művész az csóró. Ha nem csóró, akkor pl. tud alkotni, mert vehet festéket, vagy olcsó fényképezőt. Ha pedig nagyon befutott, hires, akkor bekerült egy szűk elitbe, amely 6 tagot számlál, és vége. De amúgy nem csak művészeti fronton, hiszen sokáig ez volt az egyetlen hely - és lassan újra az lesz - ahol pl. verseskötetet lehet venni, micsoda úri huncútság. Ja igen, adnak még ki olyanokat, gondolom most teljes a döbbenet.

Szóval nem kérdés, miért nem érdeklődik az átlagember a művészetek iránt. Nincsenek könyvek, senki sem mutatja meg nekik, hogy öreg, nézd már meg ennek a Márffy-nak a szineit, legfeljebb a képtulajdonos, akinek 3 barátja van, idegeneket pedig nem enged fel. És akkor Márffy pl. még szerencsés is, hogy olyan rajongója van, Rockenbauer úr, aki 14000 ft-os katalógust hozott össze neki, amiben szépek a képek, jók a szövegek és hitelesek. Rohanás megvenni. Á, hogy nincs pénzed rá. Értem. Sajnos igy múlik el a múltunk szépen nyomtalanul. (Izé, most hogy megnéztem ez se kapható) Merthogy ki az a Kerekes Gábor? Most még tudjuk, de nincs katalógusa neki se, és ez kezd veszélyessé válni. Ha most nincs később már minek és ki fogja összehozni?

Isten, ha létezik, éltesse még az Irók boltját. Minden szempontból kiemelkedik a mezőnyből. Őrület, hogy ott ismerik Hajas Tibort, Ujj Zsuzsit, Vető Jánost. Néha úgy érzem, ők az utolsó bástyák a tudatlanság sikságán, micsoda költői kép. Csak azt nem értem miért az elkeseredettség hangja szólal belőlem amikor éppen dicsérek valamit?

most meg 2 milliárd irodára, mi legyen a bloggal

Egy kicsit elgondolkodtam a blog kapcsán. No nem azért, mert az mma újabb 2 milliárdot kapott bemondásra, merthogy kicsi nekik a vigadó, és kellenek még irodák nekik, hát tessék, akkor itt van 2 milliárd, mondták nekik, egy kicsit kellemes lett művészetnek lenni mostanság, legalábbis abban a körben biztosan, és még nem is mondtam a nemzet művésze cimet, a havi 650 ezer üzenete ugyanez: legyél nagyon nemzeti, vagy még inkább legyél nagyon jóban bizonyos emberekkel, és mi meg majd toljuk a zsét neked, ennek a nyilvánvaló üzenete az, hogy senkit sem érdekel a teljesitmény, amig a mi haverunk vagy, addig oké. Nézzük csak meg a dijazottak listáját. A Korniss Péter nagyon megérdemel bármilyen dijat meg pénzt, de ki a túró az a másik dijazott, akiről még senki sem hallott? Persze erről már irtam korábban, a gond nagyobbik fele az, hogy ezzel nem a művészetet támogatták, hanem a fekete györgy barátait. A két dolog még egy kicsit hasonlit is, van közös halmaz, csak a 21. században ezt már el kellett volna felejteni. Ja merthogy kik is itélték oda ezeket a pénzeket? Nagy művészek, hangzott a feletet, ami kb. azt jelenti, hogy semmi közöd hozzá köcsög.

Egy kicsit emlékeztessük magunkat arra, hogy nálunk szerencsésebb országokban hogy megy ez. Ott előre kihirdetik a biráló bizottságot (ami nem egy ember), ezek az embereknek nyilvános az életrajza, de általában 20-30 éve a pályán vannak, nagy múzeumokban dolgozgatnak, és nincs közük a politikához. Ott is időnként támogat cég is dijakat, hogyne, odaadják a pénzt és a birálóbizottság majd eldönti hova megy.

No de elkanyarodtam. A blogot annak idején azért találtam ki, mert a számomra érdekes kiállitásokról akartam irni, vállalva a szubjektivitást és persze azt hogy nem jutok el mindenhová. Erősen külföld felé kacsintgattam, mert már akkor meggyőződésem volt, hogy nem mi vagyunk a központ, ugyanakkor a munkámból adódóan sokat jártam londonban, párizsban és ezer más helyen,. Sajnos ez mostanában egy kicsit visszaszorult, idén pedig már itthonról nem érdemes irni egyáltalán, megszűnt a műcsarnok, a vár, ernst, ludwig is félig-meddig. Vagy azt mondom, hogy akkor havi 1-2 bejegyzést irok, hiszen annyi eseményre azért csak eljutok, vagy kibővitem a témákört. Vagy irok általánosabb témákról, vagy a régi megiratlan és elmondatlan élményeimről mesélek. Vagy persze ki is költözhetek, akkor több témám lesz. Amit biztosan nem akarok csinálni, pedig sajnos időnként mégis belefutok, hogy történik itthon valami idegesitően rossz, mondjuk megszűnt a flash art magazin is már egy éve, akkor arról irhatok egy olyan bejegyzést mint ennek a szövegnek az eleje. De ez nem elég, ennél többet tudok. Hétvégén rágódom ezen a kérdésen és jövő héten majd lesz valami.

Thomas Kellner

Szilágyi Sándor könyvét, a neoavantgárd tendenciák a magyar fotóművészetben könyvét legszivesebben receptre irnám fel minden magát kreativnak gondoló embernek. Ha azt gondolod, eredeti vagy, lapozz bele a könyvbe, és rájössz, hogy nem. Csak egy példa: korábban gondolkodtam olyan képen, ami valójában kis képekből áll össze, úgy értem, hogy látunk mondjuk egy 10 emeletes panelházat, csakhogy úgy lefotózva, hogy minden lakás rajta külön negativkockán legyen. Annak idején ezt a szétszabdalt képet meg is próbáltam megcsinálni, de nem sikerült elég jól, elmásztak az illesztések, nem nézett ki jól. Pedig Hámos Gusztáv már 1977-ben majdnem tökéletesen uralta a műfajt, csakúgy, mint Timár Péter.

Mindez a hosszú bevezető csak azért kell, hogy ne ájuljunk el Thomas munkáin. Fogott egy alapvetően banális témát, egy gyárat, különböző látképeket, és apró részleteket fotózva negativra újra összerakta azokat. Tehát 1 kép helyett ellőtt vagy 50-et, és a látvány majdnem ugyanaz. Csakhogy a majdnemon van a hangsúly. Nem tudom nem azt gondolni, hogy Hámos Gusztávéknak szerencséjük volt a fekete-fehér technikával, szinesben nagyon kevés dolog néz ki igazán jól, ha a fotószerűség fontos. Itt is ezt látjuk, a szinek nem jók, harsányak de semmitmondók, és az illesztések valahogy nem elég jók. De a lényeg, hogy az egésznek nincs tétje. Látunk egy gyárat, na és akkor mi van? Timár Péteréknél nagyon komplex mondandót sikerült beelrakni az alakokba, a képek egymás közötti viszonyába, hiszen van olyan kép, ahonnan egy szereplő átmutat egy másik képre, igy szinte beszélgetnek ezek a szereplők.

Most jól lehúztam Thomast, pedig nem ez volt a célom. A sorozata jó és a tucatképek dömpingje után azonnal felcsigáz, muszáj érdeklődnöm iránta. Csak hosszabb gondolkodás után jönnek elő kiforrottlanságai...