Portfolio review Pozsonyban

Ez a rendezvény arról szól, hogy kimennek oda tehetséges fotósok, és bemutatják műveiket 20 percben a már befutott hiressségeknek, galériásoknak, kurátoroknak. A dolog működik, én is kaptam már igy lehetőséget, de érdekes módon mindig Pozsonyba kellett elmennem ezért, bár van Pesten is hasonló rendezvény. Unom már leirni hogy a fotószövetségünk alkalmatlan emberek gyülekezetéből áll, ezért inkább vissza Pozsonyba. Idén örvendetes módon 4 magyar is kint volt.
Aki azt gondolja, hogy ez a rendezvény izzadtságszagú tülekedés a galériások kegyeiért, az rosszul gondolja. Valójában egy nagy egybefüggő beszélgetés, amelyben jut idő mindenkinek arra, hogy megmutassa mire is képes. A kedvencem idén Saul Robbins volt, aki nemhogy könnyed és laza volt, de emellett mégláthatóan valóban elgondolkodott azon, hogy mit ajánljon, mit javasoljon a fotósoknak. Mintha ezer éves barátok lettünk volna, úgy beszélgettünk.
Többféle stratégia is van arra, hogy osszuk be legjobban az időt. De ez úgyis alakul a tapasztalattal. Amikor először voltam kint, begyakoroltam egy szöveget, azt elmondtam, majd vártam, rögtönöztem néha, és a 10-edik fotóssal való találkozás után eldobtam az egész szövegemet. Másodjára már csak panelmondatokat találtam ki, most pedig már annyira bennem van hogy mit akarok mondani, hogy az első mondatom általában személyes, nem is rólam szól, csak a bemelegedést segiti. Készülni mindenképpen kell egy ilyen rendezvényre, de ez kellemes feladat: át kell gondolni, hogy mi az a legfontosabb dolog, amit ki akarok emelni a műveimről. Láttam persze olyanokat, akik nem gondolkodtak erről eleget, és emiatt a beszélgetéseknél gondban voltak, de majd belejönnek ők is.
Az is nagyon érdekes, amikor a többi fotósjelölttel beszélgetek, és egymás munkáit kritizáljuk. Néha hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ha ábrázolunk valamit, akkor az rögtön érthető mindenkinek, hát ez nagyon nem igy van mindig, és végső soron sokszor kaptam jó tanácsokat hozzám hasonló emberektől...