A Kogart Tihanyban

Igazán kellemes nyarunk van, ami persze azzal is jár, hogy a blog is egy kicsit nyaralni ment, hogy majd ősszel olyan mókákról számolhassak be, mint az Arles-i fesztivál, a Velencei Biennálé, satöbbi, a listát mindenki kedvére folytathatja. A kérdés nem is az, hogy hova lenne érdemes elmenni, hanem hogy mi illik bele a nyaralási tervbe.. A Balaton kellően közel van ehhez, ha már amúgy is arra jártam, akkor beugrottam a Kogart legújabb ötletét lemeózni.

Nem hiszem, hogy bármit is vártam volna a kiállitástól, hiszen ugyebár nyár van és az egésznek eléggé furcsa jellege van. Mármint hogy értem én, hogy a nyaralókat is meg lehet szólitani, de azért ez nem tűnik komoly érvnek. Ugyanakkor nem is kell neki: vegyük úgy, hogy egy kedves kezdeményezés. És az is. Merthogy ha nem a pesti Kogart házzal vetjük össze, akkor ez egy nagyon jó ötlet. A falu főterétől pár lépésre, egy gyönyörűen felújitott, vagy talán újjáépitett házban 1000 ft-ért Márffy-t, Szinyei-Mersét, Vaszary-t nézegethetünk kedvünkre, ráadásul nem is futottak még kategóriából, hanem jó minőségű, szinvonalas műveket. A válogatás persze rettentő szubjektiv, Nagybánya abszolút fókuszban, de a képek iditően frissek és kiváló állapotban is vannak. A kiállitás mérete persze nagyon pici, mondhatnám induri-pinduri, de ez egy falusi ház, nem Andrássy úti palota.

A válogatás nem akar tanitani, nem jön a Nyolcakkal, se Nagybányával, nem kezd el stilusokat magyarázni, egyszerűen egy jó szemű kurátor válogatásában egymás mellé rak kb. 20 olyan képet, amit bárki elfogadna a nappalijába. Ahogy sétálok a légkondis teremben, egyszerűen elmerülök a látványban és arra gondolok, hogy milyen jó festőink is vannak. Ez pedig nem kevés.

Senki se kerekedjen fel, hogy Pestről Tihanyba menjen ezért a tárlatért, de ha már arrafelé jár, ugorjon be 20 percre. Lesz miről beszélgetni ebéd közben egy közeli csárdában.

Fotófesztivál Arles-ban

Erősen nyár van az én blogomban is, lenne ugyan miről irnom, de strandolni mennyivel egyszerűbb...A nyár egyébként is holtszezon, az Artbázelen a gazdagok elverik a pénzüket június elején, a két további nyári hónapban igazán semmi sem történik. Ha valakinek véletlenül épp ekkor lenne kiállitása, akkor az tudja, hogy még nem igazán fontos szereplő, hiszen ha az lenne, akkor őszre rakták volna.

Csak egészen kevés kivétel van. Az egyik a Photoespana, ami egy kiállitássorozat, workshopok sorozata és persze buli Madridban. Az arles-i fesztivál pedig egy nemzetközi és rangos kiállitássorozat Dél-Franciaországban. Nehéz elképzelni, de hasonló, mint a Mois de la Photo Párizsban, csak még nagyobb, még több satöbbi..Rendben, még mindig nem mondtam semmit. Arles egy provence-i kisváros, kedves főtérrel, kis utcácskákkal, meleggel és levendulával. Helyszini tudósitást egyelőre nem tudok nyújtani (bár ami késik..), viszont kiküdött tudósitóm, Philippe alaposan körbenézett.

Majdnem minden évben van egy nagy durranás, egy olyan tárlat, amit hónapokig lehet emlegetni. Volt már Mick Jaggerről szóló sorozat, amelyre az érintett is odautazott, idén a feketékről, hmm, szóval fekete bőrszinűekről szól a főtéma. Pieter Hugo fogta a fehér modelljeit, és szó szerint befestette őket, igy aztán a derék telepesek és dámáik majdnem pontosan úgy néztek ki egy fotó erejéig, mint a szolgálóik. Jó ötlet, de mi koncentráljunk a művészetre. Itt van pl. a sokszoros kedvenc Gilbert Garcin, akinek képei nemcsak látványosak, de megidézik pl. Moholy-Nagy szellemét is. Külön pont jár azért is, mert képei gondolatgazdagok, és azonnal hozzák az „azta, ezt hogy csinálta” faktort is. Látványosak, na.

Számomra külön pluszpont jár a Marsról készitett Nasa képeknek is, ugyanis a formák és fények valóban olyan furcsák és mégis látványosak, mintha egy idegen bolygón készültek volna (ha-ha). A legjobb absztrakt hagyományokat hozzák.

Ha már az űrben járunk, muszáj megemlitenünk az afrikai űrkutatást (igen), ami ugyan nem létezik, de végtelenül vicces, ahogy a ránézésre is 30 éves felszereléssel bóklászik valaki a sivatagban, és a 70-es évek keverőpultjait idéző, egészen biztosan semmit sem irányitó pult előtt görnyedő fickó is széles mosolyt csal az arcunkra..Ez megint egy olyan dolog, hogy ha nem látnánk fotón, nem hinnénk el. Mivel azonban a Photo magazin már lehozott egy Francia-Guyana űrközpont sorozatot, mégis ott a gyanú, hogy ezek tényleg úgy gondolják, hogy a Rakéta porszivócsőben szállitott levegővel ellesznek az űrben. Végülis a levetett fáradtolajos hordókból összetákolt űrhajójuk a dombtetőre felcipelve máris kellően magasra jutottak, onnan már csak pár lépés az űr...