Drégely Imre a Nessimben

Egyébként van jó oldala is a belterjes hazai állóviz művészeti életünknek, bár sokáig nekem se esett le a tantusz. Mégpedig az, hogy a kiállitó művészek, jelen esetben egy fotós, egyáltalán nem elbújva az asztal alá, vagy agyonsztárolva egy partin lóg, hanem egyszerű halandóként is találkozhatunk vele. Fogjuk magunkat, és ha a Király utcában járunk, eszünkbe jut, hogy a Nessim csak egy utcára van, és belépve ott találjuk magát a művészt, akit a galériás azonnal be is mutat, és aki a legtermészetesebb módon magyarázza el a képeit. Próbálnánk ezt mondjuk David Lachapelle-el! Maguk a képek persze ellentmondásosak. Én mostanában jutottam el oda, hogy mintha már meg tudnék különböztetni egy Drégely Imre képet valaki másétól, de még nem vagyok biztos benne. Sok bennük a játék a képelemekkel, ám összességében néha öncélúak a megoldások. Viszont először láttam olyat, hogy megosztott szerzőség, ami ezúttal szó szerint értendő: a kép alsó fele a művészé, a felső pedig egy felkért másik fotósé. Az expozició alatt egy félbevágott objektivkupak takarja el a nemkivánt területet. Zseniális ötlet!