1989 utáni nőművészetről szól ez a könyv, ne tévesszen meg senkit a cim. Mondjuk ez a nőművészet dolog nekem egy kicsit eleve gyanús. Oké, a nők egyenjogúsága, meg minden, de ugyanakkor nagyon is egyenjogúak már. Vagy legalábbis szeretném azt hinni, de persze én nem vagyok az, szóval nem tudom. Messzire vezet ez a téma, de eszembe nem jutna pl. Eperjesi Ágnes képeinél morfondirozni, hogy a képei vajon nőművészet-e. Nem mintha a könyv következetes lenne ebben, hiszen néha férfi alkotókról is beszél, habár a kontextus ilyenkor is női vonalon mozog.
A másik bajom, hogy korántsem mindig hiszem el a könyvnek, amit állit. Mondjuk van a képen egy fürdőkád részlet, felette meg két harisnyás láb. A könyvben fél oldalas elemzést kapunk arról, hogy ez azt jelenti, hogy a női krisztus is tud vizen járni. Hát nem tudom. Lehet, hogy ez az üzenet, de mi van, ha nem?
Mégis vissza fogok tehát kanyarodni ehhez a nőművészet dologhoz. Igazából szeretném azt mutatni, hogy semlegesen mutatom be a témát, és akkor előtűnnek az erősségek is. Viszonylag átfogó képet kapunk a 89 utáni női alkotókról, és persze nagyon sok művet nem ismertem eddig, amit a könyv ismertet. Az is pluszpont lehet, hogy eddig ritkán olvastam művészettörténetről kifejezetten női szemmel, vagy csak nem tűnt fel. Egy olvasatnak érdekes tehát, csak most meg a ló túloldalán vagyunk, habár nem vagyok egészen biztos abban, hogy egy lónak van feminista oldala is...
A könyvben bemutatott művek egyébként -talán nem véletlenül - zömmel olyan műveket mutatnak be, ahol azt látjuk, hogy a nők elnyomottak, soha semmilyen öröm nincs, ami egy kicsit elgondolkodtató. Nem tudok egyetérteni a művészet = depresszió gondolattal sem, ami végigvonul a könyvön, de ez igazából egy afféle honi sajátosságnak tűnik. Bár az is lehet, hogy egyszerűen ezt nem érthetem meg. Feminizmus ide vagy oda, puszilom a csajokat, innen üzenem ,hogy a másik oldalon sem könnyű.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése