Hú, ez nyálas lesz, előre is bocsi. Arról akartam irni, hogy a fotózás, ha mint művészeti ágat nézzük, egyáltalán nem ötperces feladat. Hiába találta ki a Kodak a hires jelmondatát a kattintásról, a legtöbb fotós már akkor sem és most sem elégedett meg ezzel. Az exponálógomb megnyomása ugyanis korántsem a legnagyobb feladat a fotózásban. Mesélhetnék mondjuk Ansel Adams-ről, aki a fotós túráit úgy valósitotta meg, hogy több hónapra bevette magát a Grand Canyonba, a felszerelést egy szamár szállitotta neki, és azt a pár hónapot kizárólag fotózással töltötte. Ja, és nem volt Iphone-ja, se mobil nete. Helyette komplett előhivó labort cipelt a megfelelő vegyszerekkel, amik egyébként nem voltak készre keverve. Nem volt Eos-1d-je se, se markIV, se mark III, helyette 6* 9-es sikfilmre dolgozott, ami úgy ötször nagyobb, mint a Leica kocka. Ezeken felül nem lógott a cseten és fórumokba se irt.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy az elmélyülés különösen fontos a fotózásban. Lám, nemrégen volt –kinek is? – kiállitása a MEP-ben Párizsban, ahol 30 éves munkásságának eszenciáját mutatták be. Még Annie Leibovitz is, akinek a képeit elsőre néha nézhetnénk elkapott képnek is, különösen ügyelt a világitásra, nem véletlen, hogy könyvet is adtak ki a technikájáról. És amikor nézzük a képet, nem tudjuk megmondani miért, de érezzük a profizmust. Hát ezért.
Egy fotósorozatban általánosságban a fotók elkattintása veszi el a legkevesebb időt. Ha modell van, akkor fodrász, sminkes, öltöztető, a megfelelő helyszin letárgyalása, világitás, diszlet, tereptárgyak megszervezése sok időt vesz el, de jobb esetben a legtöbb idő a tervezésé. Mi lesz a kép üzenete, milyen tárgyakkal tudom erősiteni a mondanivalót, milyen szineket érdemes egymás mellé tenni, és ezek csak néhány apróságok, amikre gondolni kell. De ami ennél is több időt vesz el, az a felkészülés. A századelőn pl. majdnem mindenki Párizsba ment, hogy ott szivja magába a képeket, amiket látni lehet, és a város hangulatát, a mesterek munkamódszereit. Sok időt töltöttek el azzal, hogy bejárták a világot, sokszor akár éveket töltve egy helyen. No persze Brassai, miután André Kertésztől megtanult fotózni, már a következő évben albumot állitott össze. Vagy ott van Robert Capa. De egészen általánosságban azt lehet mondani, hogy nem árt kicsit elmélyülni. Igen, zárd le a számitógépet, és irány a könyvtár. És fél év múlva beszélhetünk, addig ne jelentkezz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése