Verebics Ági az Apacukában

Miközben folyamatosan azon kesergek, hogy nincs elég szintér itthon, a galériák olyanok, amilyenek, satöbbi, a helyzet az, hogy nagyon is vannak érdekes események, csak ezek nem jutnak túl az ismerősi körön. Akármennyire is próbálkozott pl. a Roham, a helyzet az, hogy senki sem sétálgat a 8. kerületben alternativ helyszint keresve, máshogy meg elég nehéz összefutni az egyébként szimpatikus helyszinnel. Mit mondjunk arra, hogy a Tűzraktérnek is egy politikai botrány kellett, hogy legalább észrevegyék? A helyzet hasonló az Apacukával is. Oké, közel van az Artbázis, meg a Lumen, de azok közönsége is csak ismerősökből áll, egyébként meg az utcáról nézve az Apa tulajdonképpen egy kávézó.
Ettől függetlenül egyre inkább az a véleményem, hogy Ági lassan klasszikussá érett. Már az Art market, ellen art fair-en is kitűnt nagyméretű, hogy úgy mondjam, az esztétikusságot súroló arcaival, és azóta csak jobb lett. Jól áll neki a nagy méret és a női, de nem feminista ábrázolás, bár ez utóbbi Ágival beszélgetve már nem is annyira egyértelmű. Nem szokás manapság a technikai kivitelezést méltatni, de nem tudok szó nélkül elmenni azon a profizmuson, ami süt a képekről. A téma viszont csalóka egy kissé, mert először arra gondoltam, hogy a klasszikus nőábrázolás kigyúnyolásáról van szó, aztán a kliséknek megfelelő beállitást szemlélve már nem vagyok ebben biztos. Legalább van min elmélkednem. Szerencsére a képek nem a gyűjtőknek kedveznek, annál sokkal jobbak, mintsem dekorativ felületet nyújtanának. Hosszú idő óta végre egy olyan anyagot láttam, amihez kedvem támadt visszamenni a megnyitó után - és nem csak a társaság miatt.