megszokás

Ötvenötezerszer voltam már Párizsban, és minden alkalommal listát irtam a "muszáj elmenni" galériákról és egyéb látnivalókról, mert sosem tudtam annyi időt kint tölteni, amivel elégedett lettem volna. Még Vajda Lajos is 3,5 évet volt kint egyszerre, persze nyomorogva, mig nekem pár napokkal kell megelégednem..No de hagyjuk az önsajnálatot. Én metrókhoz tudom jól kötni a rohanást, tehát pl. az a cuki könyvesbolt a St. Germain-on ugyanannán a metrónál van, mint a galéria, ahol egyetlen képet állitanak ki. De nem erről lesz szó. Az abszolút kihagyhatatlan helyekre megyek el a legnehezebben, mert úgyis jártam már ott, és ezúttal szeretnék valami mást felfedezni..De teljesen lehetetlen kihagyni a Centre Pompidou-t, ott még a könyvesbolt is kötelező látnivaló, és ugyanigy vagyok a Mep-el, a párizsi fotóházzal is-bár döcögni a lassú 1-es metrón nem jó. New Yorkban az Icp ilyen, kár, hogy mostanában annyira politikai irányba mentek el, hogy lassan lekerülnek a listámról. Az igazán fontos fotókiállitások meg átkerültek a Momába, ha ezt Cornell Capa, az Icp korábbi igazgatója látná! Londonban a Tate Modern kötelező darab és kész.
Minden alkalommal, amikor egy ilyen kötelező helyre megyek, olyan érzésem van, hogy lúzer és sznob vagyok, aki szinte csak a közhelygyűjteményébe pakolgatja a darabokat. Más kérdés, hogy amikor már ott vagyok, egyszerűen otthon érzem magam, és akkor már nem zavarnak a turisták sem. Egyszerűen azért, mert jók a választásaik, a kiállitott képek profi módon, jó világitással vannak kint, mindig van katalógus, és ami a legfontosabb: mindig jól lehet látni a képeket, akkor is, ha sokan vannak, és én csak állok percekig egy kép előtt.
Itthon talán a sokat szidott Nemzeti Galéria legfelső emelete ilyen. Mikor is voltam ott utoljára?