kis szinesek

Igazán érdekes mókák történnek nálunk, s bár önmagukban egyikről sem irtam volna, de igy összefűzve már semmi sem tart vissza a gépeléstől. Nehéz visszafogni magamat mondjuk olyan esetekben, amikor a butaság rosszindulattal párosul. Ime a hir: pornográfia miatt cenzúrázzák Nagy Kriszta kiállitását a Kiscelli Múzeumban, ahol a múzeumigazgató szerint a képek pornográfok - irja az index.hu. A mondat magyarázata: Nagy Kriszta, a zeneértőknek Tereskova mindig is vállaltan provokativ, feminista műveket készitett, emlékezetes lehet mondjuk a Basquiat utánérzése a Godot galériában, ahol Warhollal és Basquit-al bokszol, vagy az örök kedvenc, amivel befutott: a jelenleg a Ludwig Múzeumban lévő poszteren a saját bájait kinálja fel fürdőruhában, mellette a szöveg: Én egy kortárs festőnő vagyok, érdekel a munkám? Ebből annyit érdemes leszűrni, hogy művei mindig is megosztóak voltak, de szerintem jól áll Pestnek egy belevaló feminista csaj, sőt több kellene, mert amikről beszél, azok valós problémák. Az egyik kedvencemen pl. saját magát festette rá egy falikárpitra, és a szöveg: vásárolj kortárs művészetet az ágyad fölé. Másik oldalról viszont bármikor képes vagyok elismerni, hogy a képeihez nem árt egy bizonyos humor, sőt van, hogy az izléstelenség vizébe is belemártogatja az ecsetét. Na de kérem, ezért provokativ!
Az igazán szomorú a cikkben a múzeumigazgató válasza a cenzúrázásra: kérem mi nem cenzúráztunk, mert tudtommal a cenzúra a már felrakott képekre vonatkozik, mi pedig ki sem engedtük rakni a képeket. Na ülj le fiam, egyes, mondanám én, egy jó nagy taslival nyomatékositva, noha nem kenyerem az efféle viselkedés.Először is: rohadtul senkit sem érdekel, hogy mikor nem engeded kirakni a képet, az ugyanúgy cenzúra, bárhogy magyarázod. Másodszor: tele van a tököm a kiscelli múzeummal amúgy is. Kezdve a 10 perces nyitvatartással (egyszer szerettem volna megnézni egy kiállitást, de 9-kor még nem voltak nyitva, 10-kor sem, délután 4-kor sem), folytatva az arrogáns kiállitási politikával (ezt most nem magyarázom el). na jó, egy kicsit elragadtattam magam, nem szokásom ez sem. Hogy kicsit lehűljek, ime az ilyen helyzetekben igazgatóknak az eljárás: fel kell emelni a telefont, fel kell hivni a művészt, és megmondani neki, hogy ez vagy az nem tetszik, és hogy találjunk ki valamit közösen. Ez néhány fokkal kultúráltabb megoldás.A cenzúra egy ideje már nem divat, ezt is tessék bevésni a buksiba, fiacskám.
A pokolnak nincs alja, a Magyar Nemzetben feltűnik egy vállalkozó, aki mostanában a tulajdonában lévő Tiziano képet elhozta a Szépművészeti Múzeumból és most árulja. Ismét magyarázat kell ezután a mondat után. Lehetséges, hogy valakinek legyen egy Tiziano-ja? Végülis elképzelhető, de nem hinném hogy gyakori. Mondjuk a múlt század ötvenes éveiben lehetett utoljára ilyen műveket halandónak megvenni, azóta már nincs áruk ezeknek a képeknek, az egyszerűség szerint csak felbecsülhetetlenek. Ez azért van, mert ami eredeti, az már mind valamilyen múzeumban van, s ami nincs ott, az hamisitvány. Ily módon nincs piacuk ezeknek a képeknek, ergó mondhatom azt is, hogy 1 milliárdot ér egy ilyen kép, vagy akár kettőt, nekem nem fáj. Nem is ezért irok róla, hanem mert a derék vállalkozónk "a család jövője miatt" az államnak szeretné, na nem adományozni, hanem felajánlani megvételre a képet. Ja vagy úgy!
Nehéz röhögés nélkül tovább irnom, mert hát mi következik logikusan? Igen, az ár kérdése. Mennyire hangzik komolyan az, hogy felajánlom az államnak 1 milliárd ft-ért? Vagy kettőért? Ne garasoskodj állam bácsi, ér az hármat is. Szerintem ugyan nem, de nézzük tovább a játszmát. A kép természetesen műemlékvédelmi oltalom alatt áll, ami azt jelenti, hogy legálisan nem vihető ki az országból. Márpedig itthon nem fog érte senki pénzt adni, hiszen mennyit is ér? És ki mondja hogy annyit ér? És egy kicsit sok a nulla is az árban..Elképzelem az újgazdagot, aki berakja a nappalijába, aztán nézegeti..Persze nincs ilyen ember, hiszen a képet állandó hőmérsékleti és páratartalmú közegben kéne tartani, és persze az őrzés...Szóval hagyjuk. Viszont ha nem vihető ki, nem adható el, akkor épp annyit ér, mint az én vázlatfüzetem, ami valamelyik fiókomban hánykolódik..És itt most muszáj felhivnom arra is a figyelmet, hogy ne gondoljuk, hogy akár a Szépművészeti Múzeumban annyira hihetetlenül jó körülmények között őriznék a milliárdos Tizianokat. Sőt, a művészeti lapok egy időben tele voltak azzal, hogy megy tönkre a gyűjtemény, mert dohos falak közt penészednek a képek...Mi lesz tehát a történet vége? A vállalkozó vagy tényleg kiviszi külföldre, ott eladja 1 milliárdért, aztán már haza sem jön, mert annyiból máshol is el lehet lenni, vagy tartogatja a képet a nappalijában, amig el nem fogy a pénze az őrzés miatt. És ha valaki azt gondolná, hogy ez egy vesztes-vesztes helyzet, nos igaza van...