Nádler István a Várfok galériában

Remélem nem kell Nádlert bemutatnom, a múltkor a Ludwig könyvesboltjában bukkantam rá kötetére, és máshol is fellelhetők. Szerintem ő tagja azon szűk körnek, akiknek a képeit ránézésre is fel lehet ismerni, sőt el is lehet magyarázni. Legutóbb mégis 2-3 éve láttam tárlatát a füredi Vaszary villában, meg persze előtte a Várfok galériában, persze nem követem közelről hogy állitott-e ki a kettő között. Beszéljünk inkább az új képeiről, mert az életrajzát nyilván máshol is el lehet olvasni.
Akinek nem ugrana be azonnal, a képei úgy néznek ki, hogy egy sötét alapra gesztusokat fest, vagyis az ecsetet követhetően mozgatja a vásznon, ami ettől az azonnaliság érzetét kelti, persze a munkafolyamat ennél bonyolultabb...Az ecsetnyomok általában spirálisan végigkövetik a vásznat, de nem lépnek ki a keretből, ettől azok hangsúlyosabbá válnak. Tulajdonképpen ha levennénk őket a képről, nem maradna semmi. A kérdés csupán az, hogy ebből a jól felismerhető, immár külön korszaknak is hivott képekből lehet-e meg bármi újat kihozni?
Általánositva ezzel azt is kérdezem, hogy ha egy befutott művész változtat a stilusán, akkor azt vajon elfogadják-e tőle, vagy ami egyszer befutott, azt kell festeni? A változtatásra lehet példa Birkás Ákos, aki nonfigurativ képekből nagyon nehezen tudott átnyergelni a figuralitásra, és ma már fiatal tüntetőket fest, de a galériása szakitott vele és pár évig nagyon nehéz volt. Az utóbbira, vagyis a nem változtatok, mert ezt megszokták tőlem stilusra nem kell példát hoznom, mert mindenki ezt csinálja. Kicsit gonosz módon Szurcsik Józsefet hozom fel, aki gyakorlatilag évtizedek óta ugyanazokat a fejeket festi akik egy sziklatömbből vannak kifaragva. Nádler hozzá képest őrületes újitó. Egyrészt cserélgeti a gesztusok szineit, a feketétől eljutott a rózsaszinig és a zöldig, több spirál is mehet, néha bele is diszit vonalakat a képekbe, sőt néha egyenesen kettéosztja a képet. Ne gondoljuk, hogy ezek kis dolgok, mert már az a kis kocka, vagy néhány kocka, amit pár képére ráfestett a gesztusok mellé, már elég radikális változást hoz. A gesztusok ugyanis teljesen szembemennek a mostanában abszolút divatos minimalizmussal. A gesztusok nem teljesen behatárolt területen vannak, intenzitásuk is változó, ebbe belepakolni Bak Imrés egyszinű kockát elég furcsa dolog. És szerintem nem is működik: egyrészt azért, mert vagy minimalista vagyok, akkor viszont a gesztusok nem elég gépiek (szerencsére), vagy pedig a kockák is legyenek esetlegesek és sokszinűek, akkor viszont miért kockák és mit keresnek a képen?
Talán Nádler is olyan alkotó, aki egész életében egyetlen képet fest. Csak előtte elpróbálja ötezerszer.