2013. december 28., szombat

Top 5 szakmai hiba 2013




    1.   Hőbörgés. A legeslegnagyobb baj az, hogy idén a művészet helyét szinte teljesen átvette a politika. Gyakorlatilag alig birtam értelmes párbeszédet folytatni valakivel, mert rögtön szembejött az arrogancia, az értelmetlen rombolás és a sérelmek felhozása. Igenis jelentsük ki, hogy a kortárs művészet alaphelyzetben nem arról szól, hogy elköltöztetik-e a várból a nemzeti galériát, hanem arról, hogy mondjuk Szilágyi Lenke kiállitása új szineket hoz-e a kortárs fotóba. Évek óta próbálom újra és újra hangsúlyozni, hogy a művészet kategorizálásában a nemzeti vonulatok nem jelentenek esztétikai kérdést. Egy kép nem lesz attól jobb, hogy magyar ember festette, igaz rosszabb sem. Egyszerűen ennek nem kéne témának lennie. Legyen téma a konstruktivizmus, legyen téma az installációk szerepe, de ne az, hogy a műnek a nemzeti identitást kelljen szolgálnia. Kiváló példa mondjuk a bécsi művészeti vásár: Tót Endre kiállitott „Elegem van a festészetből” képe nem azt jelenti, hogy már nem akar a festő magyar lenni, hanem hogy más utakat keres, a festészet önmagában már nem elégiti ki (és jött a fluxus és a mail art). Ezen nagyon gyorsan változtatni kellene, mert a jelen állás szerint 5 perc alatt kiirjuk magunkat a kortárs művészetből.
Úgy vettem észre, hogy idén erősen csökkent a kortárs kiállitások látogatóinak száma, és ez nem véletlen. A maroknyi elszánt emberen kívül, akiknek ez tényleg szivügyük, sokan csapódtak oda érdeklődésből, vagy mert volt egy érdekes program. Na ők most már nem tudnak ezekről, nem tudják mi megy a háttérben, igy egyszerűen lemorzsolódtak.
2    2. Ernst múzeum. Nem lehet megmagyarázni, hogy egy jól működő, 100 éves intézményt miért kell megszüntetni, és a helyére teljesen mindegy mit rakni. Sőt, még Kőrösi Orsolyával is egyetértek, a fotó helyzete évek óta borzasztó volt főleg annak a fényében, hogy milyen erős szerepünk volt korábban, bár rögtön tegyük is hozzá, hogy Capa, Brassai, Kertész mind külföldön lettek hiresek, ennélfogva kicsit erőltetett a magyarságukat erőltetni. De. Arról van szó, hogy a magyar középgenerációs művészektől elvettek egy kiállitóhelyet. Hol állitson Ki Nádler? A Várfok galériában? De az egy magángaléria…És az összes többi név, akiket nem sorolok fel, velük mi legyen?
3    3. Múzeumi negyed. Valamiért fixa ideálja Baán Lászlónak, hogy ha egy helyre összerakják a múzeumokat, akkor azok hirtelen izgalmas helyek lesznek. Akár igaza is lehet, csakhogy: a Városliget egy park, egy fontos zöldfelület, ahol lehet sétálni, és viszonylag közel van a központhoz. Ha azt elveszik, akkor nemcsak a kutyasétáltatók lesznek bajban, nem csak a gyerekesek, akik örültek a játszótereknek, hanem mindenki, aki szeretne találkozni valakivel, és közben mondjuk nem átallana sétálni egyet. Persze menjek ki a Népligetbe, a budai hegyekbe vagy éppen Párizsba, de jó lenne, ha nem csesznék el az utolsó normális zöldfelületet a városban. Innen üzenem, és nem tudom szebben megfogalmazni: húzzatok a zöldfelületről! Az épitkezés milliárdjait meg lehetne máshova is rakni szokás szerint.
4     4. MMA. Szerintem nem baj, hogy van egy testület, amelyik a nemzet fontos művészeit összefogja, sőt. Az is jó, ha a köztudatba katalógusokon, kiállitásokon keresztül mutatják meg az értékrendjüket. Ami kicsit túlzás, az az, hogy mindezt közpénzek milliárdjaiból akarják, és hogy nem egy új valamit akarnak létrehozni, hanem szétrombolják a Műcsarnokot, ami eddig kortárs kiállitóhely volt. Meg az is, hogy ők az egyetlenek, akik megmondják a tutit. Szánalmas.
5    5. Cenzúra Tereskova kiállitásán. Uppsz, nem fért be Bencsik Barnabás eltávolitása a Ludwig múzeumból, talán az illene ide jobban. De azért ez a történet sem rossz: az amúgy senki által nem látogatott, soha nyitva nem tartó óbudai létesitménybe összerakott Nagy Kriszta kiállitásról a főigazgató eltávolit pár művet, ami szerinte szexuális tartalmú, vagy alkalmas a gyerekek megtévesztésére, vagy bármi. Namost. Kezdjük ott, hogy Nagy Kriszta egész életműve ilyen, tehát ha ez gond, akkor talán nem kellett volna hagyni kiállitani. De ha már, akkor a protokoll a következő: tegyük fel, hogy találunk pár képet, ami nem tetszik nekünk. Ilyenkor a következőket tehetjük: 1. megállapitjuk, hogy nem azonos az izlésünk, aztán elsétálunk. 2. Ha ez nem elég, felhivjuk a kurátort, miután megtekintettük a művész életművét, és jelezzük neki, hogy bár nekünk nem tetszik az anyag, de az ő felelőssége a kiállitás. 3. Még az is előfordult egy esetben, hogy az igazgató személyes megjegyzést fűzött egy szoborhoz Debrecenben, és az ott is maradt a kiállitás ideje alatt, jelezve az izlésbeli eltérést. Amit viszont nem csinálunk európai országban, hogy levesszük a képet, és aztán a sajtónak meg bemutatjuk, hogy mi csak a gyerekeket védjük, akiknek ezt kellett volna látniuk (akik persze már rég túlvannak ezen a látványon a neten).Visszatérve a Ludwig múzeumra az zavar, hogy végre volt egy szakmailag elsőrangú, nemzetközi kitekintéssel és hazai művészekkel egyaránt számoló komoly hely, és ezt sikerült 2 perc alatt értéktelenné tenni. Gratulálok.

Nincsenek megjegyzések: