2014. június 28., szombat

Bánki Ákos a Missionart galériában



Egyszerre nagyszerű és furcsa ez a kiállitás. A Missionart eddig főleg a nagybányai festők újrafelfedezéséről lett elismert, csendéletek tájképek és portrék tűntek fel a falakon. Most meg úgy néz ki a galéria, mintha Keith Haring vagy akár Pollock járt volna erre. Nem emlékszem, hogy valaha a galéria története során láttam volna igy lefestett falakat, pedig hatásosak. A képek szintén nonfigurativak, talán inkább a Ludwigban lenne a helyük. Addig is, amig oda kerülnek, élvezzük ki a látványt.
A nonfigurativ teljesen más szabályok között működik, mint az akademista megközelités, és azt tudni kell, hogy manapság az abszolút kiszámitott és hűvösen kivitelezett művek számitanak trendinek. A legtöbb ilyen képen nemhogy ecsetvonást, de a művész semmi jelét nem láthatjuk a papiron. Ehhez képest itt végre valaki elengedte magát, és gyerekes örömmel fröcskölte szét a festéket. Már ezért jár a jópont. Hanem azért ennél egy kicsivel többről van szó. A képeknek itt tétjük van. Az a tét, hogy a festmények jórészét teljesen kitöltő szinfolt átveszi-e az uralmat a kép egésze felett, vagy nem. Vagyis van egy felületünk, ami valamilyen szinű, és a kép többi része ezt ellensúlyozza, mindenféle más szinekkel és alakzatokkal. Bánkira nyilvánvalóan hatottak a barcelonai festők, mondjuk Karel Stoop, de felsorolhatom a teljes Macba (barcelonai kortárs művészeti központ) kiállitó gárdáját, akik lazábban viszonyulnak a tökéletesség kereséséhez, és ez jól is áll nekik ott a déli melegben, a kérdés az, ebből mi hozható át poros városkánkba?
Sajnos a Missionart egyúttal a legkisebb galériatér cimre is pályázhat, ezért a válasz maximum a nem tudjuk. A katalógusban elég sok igéretes kép látható, de ezeket a falakon nem látjuk – nem fértek el. Amiket meg látunk, azok nem állnak össze harmóniává, pedig a nonfigurativ sokszor eléri ezt a hatást. De. A kirakott képek igy is sejtetnek egy hangulatot, ez pedig igen soknak tűnik ezen a kis területen. Valaki szóljon a Ludwigba, és nézzük meg ott is, mi jön ki ott ezekből a képekből..

Nincsenek megjegyzések: