Budapest Art Fair

Igen, kisebb volt, mint tavaly, igen, nem volt annyi látogató se, és még kevésbé voltak vevők. Az egész rendezvény egy abszolút családias házibulira hasonlitott, ahol sajnos épp elromlott a hifi, és ezért mindenki csendben kortyolgatja az olcsó pezsgőt. Konkrétan fotógaléria nem volt kint egyáltalán, ezen is csak azért lepődtem meg, mert azért nem kellene ennyire csak a pénzre menni -ők meg nyilván azt mondják, hogy nem az ő dolguk a fotó, mint műfaj népszerűsitése. Akárhogy is, nem utálkozni akarok, csak jelzem, a rendezvénynek igy semmi értelme, hiszen nagyon kevés galéria állitott ki végül, tehát ha valaki meg szeretné ismerni a kortárs alkotásokat, az rossz helyen jár. Aki programként tekintett rá, az se járt jól, hiszen nem volt semmi, se alkotók bemutatkozása, (jó, persze 1 kerekasztalbeszélgetés volt), se érdekes témákról való csevegés, se semmi. Az átlagember meg nem ment el, mivel kisebb, stb. Ők hiányoztak persze a legkevésbé, csak hát a szakma meg amúgyis ismeri egymást, ezért igazán nem kell art fair. Jobb lett volna, ha olyanok is betévednek, akik most ismerkednének a műtárgyakkal, és körbesétálva lelkes galériásokkal találkoznak, akikkel el lehet beszélgetni. Vagy nemtudom. Azt tudom -és most igazságtalan leszek- hogy Bázelben a vásár fizikai körüljárására kb. 6 óra kellett, úgy hogy nem álltam meg csak ott ahol valami nagyon tetszett. Jegyzeteket készitettem, hogy hova kell visszamenni. Persze nem lehet a két vásárt összehasonlitani, csak muszáj, mert mindkettőt art fair-nek hivják, ez szemét megjegyzés volt. Hát jó. Aki kiváncsi véletlenül (máshogy nemigen) a kortárs művészetre, keressen magának valakit, aki szépen bemutatja neki a művészeket, műveket, máshogy ez nem megy. Csak nehogy valaki azt gondolja, hogy a mostani rendezvény jelenti a kortárs kinálatot.

Portfolio review Pozsonyban

Idén is a megrendezik a fotós seregszemlét, amiről már tavaly is irtam. Idén annyi a változás, hogy a magyar rendezvény már megvolt, csupa magyar résztvevővel, mig a pozsonyi idén is 24 nevet vonultat fel, akiből 3 szlovák. A lemaradásunk egyre nagyobb, talán már-már csillagászati, ami azt eredményezi, hogy itthon igen nehéz valódi kritikát kapni a képekre, mig egy szlovák fotós a világ minden tájáról érkező tanároktól kaphat visszajelzést.

Paul Almássy

nevére se itthon találtam rá, hanem a Photonet galéria próbálja meg aukción eladni egyik képét. Pedig kár, mert ő egyszerre emlékeztet Brassai munkáira, mondjuk a Párizsról készült képeivel, miközben haditudósitó is volt, és mint "rendes" magyar azért körbeutazta a földet is. Végül ő is Párizst választotta, amin most már kicsit sem csodálkozom. A vicces persze az, hogy meg is találtam az egyik albumát, a Párizsról szólót, ami kellemes látnivaló, mégha szerintem néha túlságosan is érzelemmentes is. Ettől függetlenül klasszikus.
A teljesség kedvéért meg kell emlitenem, hogy 1992-ben a kecskeméti fotómúzeumban állitott ki.

Izlandi fotómúzeum

Széles mosolyra nyilt a szám, amikor megláttam, hogy Izlandon André Kertész-el foglalkoznak a fotómúzeumban. Mármint a fotómúzeumban, mert most már olyan is van ott, ami tulajdonképpen közröhej, mivel egyetlen valamirevaló saját albumot láttam, ami helyi nevekkel foglalkozik, és galériából sincs túl sok. Talán még igy is túlzásnak mondható, amit összehoztak. Végülis egy 300000 lakosú nemzetről van szó. Aztán kiderült, hogy a nemzeti öntudat mozgatja őket. Minden országnak van saját fotómúzeumja, akkor nekünk is lesz-mondhatták, amikor egy kávézó felett berendezték a termeket. Igy aztán a mosolyom is átalakult a kissé lenézőből az elismerőbe...Ja, mig el nem felejtem: André Kertész francia, és a tárlat cime is az én Franciaországom volt.

Art Forum Berlin

Idén egy magyar kiállitó volt, a Kisterem, akik viszont nem foglalkoznak fotóval, igy a blog szempontjából akár be is fejezhetném a bejegyzést. Eredetileg arra gondoltam a blog inditásakor, hogy külföldön aktiv magyar fotósokról fogok irni, és induláskor még volt is egy listám, hogy kiket szeretnék bemutatni. Aztán fogyatkoztak az emberek és bár biztosan jó néhány embert kihagytam, valahogy kevés új arcot fedeztem fel magamnak - fenntartom a lehetőségét annak, hogy én nem figyelem eléggé. És persze itt van a szubjektum kérdése is, vagyis csak a nekem tetszőkekl foglalkozom...Idén úgy tűnik, sem új galériák nem tűntek fel tömegesen, sem nemzetközi szinten érdekes emberek. Ám koncentráljunk a pozitiv dolgokra! Itt van pl. a Kisterem, Bázelben meglátogattam a standjukat a Liste fiókrendezvényen, egészen jó helyen volt, a földszinten - mint sokan, én is csak kötelességből sétáltam fel a második emeletre, az ott lévő galériáknak nem lehetett könnyű..És most ott voltak Berlinben is, ami szintén igen jól hangzik. Szintén pozitivum, hogy a Nessim cseh alkotót állit ki, ezzel teremtve meg az esélyét annak, hogy később forditva is működhessen. Régebben az Acb-t hoztam fel pozitiv példának, csak hát ők se foglalkoznak fotóval..Akárhogy is, a nemzetköziesedés megállithatatlan folyamat, mégha ez most innen nem is mindig látszik..

Lőrinczy György

nevével egy 2004-es Arles-i katalógusban (Arles francia fotófesztivál) találkoztam, miközben nézegettem a legkülönfélébb kiállitókat. Aztán kicsit utánanéztem, és kissé meg is lepődtem. 68-ban ment ki New York-ba, és 72-ben meg is jelent egy albuma a városról - sajnos ez az egyetlen könyve, amit felleltem. És Arles-ban is ezeket a képeket láttam, bár Kincses Károly alapján jelentek meg könyvei a budai várról, Szentendréről. Egy újabb név, aki itthon még felfedezésre vár...

Eperjesi Ági

számomra a szintana miatt lett érdekes, viszont idén egyszerre állitott ki a Mai Manóban, a Nessimben és Székesfehérváron is, igy kis túlzással mindeképpen bele kellett futni a képeibe. Rafinált képek. Egyrészt nagyitógép segitségével, sötétkamrában készülnek, másrészt a szintöréssel, komplementerekkel foglalkoznak, amivel most nem untatnék senkit. Illetve mégis: a nagyitólaborban additiv szinkeveréssel jönnek létre a képek, miközben a fotópapir anyaga nem igy működik. Na ezen lehet gondolkodni. Egyébként a fotopost.hu-n van egy érdekes interjú vele. Viszont ami engem érdekel, az a külföldi szereplése. Lássuk csak: 1964-ban született, és 89-ben már Berlinben állit ki. Nem birom ugyanakkor nem megjegyezni, hogy a rendszerváltás környékén hihetetlenül aktiv és sikeres alkotó az évtized közepére igencsak visszafogta magát. Nem értem pl. miért szakadt meg a kapcsolat Lausanne-al, Párizzsal, mi lett a 90-ben megszerzett bécsi kapcsolattal? Na jó, kegyetlen vagyok, de ha 90-ben a Musée de l'Elysée-ben állit ki, akkor mit csinál a külföldi magyar intézetekben? Akárhogy is: nyilvánvalóan sokkal komolyabb referenciái vannak, mint sokaknak, igy mindenképpen érdemes megismerkedni a művészetével - márcsak azért is, mert a szintan itthon eléggé elhanyagolt terület...