2009. október 30., péntek
Portfolio review Pozsonyban
Idén is a megrendezik a fotós seregszemlét, amiről már tavaly is irtam. Idén annyi a változás, hogy a magyar rendezvény már megvolt, csupa magyar résztvevővel, mig a pozsonyi idén is 24 nevet vonultat fel, akiből 3 szlovák. A lemaradásunk egyre nagyobb, talán már-már csillagászati, ami azt eredményezi, hogy itthon igen nehéz valódi kritikát kapni a képekre, mig egy szlovák fotós a világ minden tájáról érkező tanároktól kaphat visszajelzést.
2009. október 29., csütörtök
Paul Almássy
nevére se itthon találtam rá, hanem a Photonet galéria próbálja meg aukción eladni egyik képét. Pedig kár, mert ő egyszerre emlékeztet Brassai munkáira, mondjuk a Párizsról készült képeivel, miközben haditudósitó is volt, és mint "rendes" magyar azért körbeutazta a földet is. Végül ő is Párizst választotta, amin most már kicsit sem csodálkozom. A vicces persze az, hogy meg is találtam az egyik albumát, a Párizsról szólót, ami kellemes látnivaló, mégha szerintem néha túlságosan is érzelemmentes is. Ettől függetlenül klasszikus.
A teljesség kedvéért meg kell emlitenem, hogy 1992-ben a kecskeméti fotómúzeumban állitott ki.
A teljesség kedvéért meg kell emlitenem, hogy 1992-ben a kecskeméti fotómúzeumban állitott ki.
2009. október 27., kedd
Izlandi fotómúzeum
Széles mosolyra nyilt a szám, amikor megláttam, hogy Izlandon André Kertész-el foglalkoznak a fotómúzeumban. Mármint a fotómúzeumban, mert most már olyan is van ott, ami tulajdonképpen közröhej, mivel egyetlen valamirevaló saját albumot láttam, ami helyi nevekkel foglalkozik, és galériából sincs túl sok. Talán még igy is túlzásnak mondható, amit összehoztak. Végülis egy 300000 lakosú nemzetről van szó. Aztán kiderült, hogy a nemzeti öntudat mozgatja őket. Minden országnak van saját fotómúzeumja, akkor nekünk is lesz-mondhatták, amikor egy kávézó felett berendezték a termeket. Igy aztán a mosolyom is átalakult a kissé lenézőből az elismerőbe...Ja, mig el nem felejtem: André Kertész francia, és a tárlat cime is az én Franciaországom volt.
2009. október 1., csütörtök
Art Forum Berlin
Idén egy magyar kiállitó volt, a Kisterem, akik viszont nem foglalkoznak fotóval, igy a blog szempontjából akár be is fejezhetném a bejegyzést. Eredetileg arra gondoltam a blog inditásakor, hogy külföldön aktiv magyar fotósokról fogok irni, és induláskor még volt is egy listám, hogy kiket szeretnék bemutatni. Aztán fogyatkoztak az emberek és bár biztosan jó néhány embert kihagytam, valahogy kevés új arcot fedeztem fel magamnak - fenntartom a lehetőségét annak, hogy én nem figyelem eléggé. És persze itt van a szubjektum kérdése is, vagyis csak a nekem tetszőkekl foglalkozom...Idén úgy tűnik, sem új galériák nem tűntek fel tömegesen, sem nemzetközi szinten érdekes emberek. Ám koncentráljunk a pozitiv dolgokra! Itt van pl. a Kisterem, Bázelben meglátogattam a standjukat a Liste fiókrendezvényen, egészen jó helyen volt, a földszinten - mint sokan, én is csak kötelességből sétáltam fel a második emeletre, az ott lévő galériáknak nem lehetett könnyű..És most ott voltak Berlinben is, ami szintén igen jól hangzik. Szintén pozitivum, hogy a Nessim cseh alkotót állit ki, ezzel teremtve meg az esélyét annak, hogy később forditva is működhessen. Régebben az Acb-t hoztam fel pozitiv példának, csak hát ők se foglalkoznak fotóval..Akárhogy is, a nemzetköziesedés megállithatatlan folyamat, mégha ez most innen nem is mindig látszik..
2009. szeptember 15., kedd
Lőrinczy György
nevével egy 2004-es Arles-i katalógusban (Arles francia fotófesztivál) találkoztam, miközben nézegettem a legkülönfélébb kiállitókat. Aztán kicsit utánanéztem, és kissé meg is lepődtem. 68-ban ment ki New York-ba, és 72-ben meg is jelent egy albuma a városról - sajnos ez az egyetlen könyve, amit felleltem. És Arles-ban is ezeket a képeket láttam, bár Kincses Károly alapján jelentek meg könyvei a budai várról, Szentendréről. Egy újabb név, aki itthon még felfedezésre vár...
2009. augusztus 7., péntek
Eperjesi Ági
számomra a szintana miatt lett érdekes, viszont idén egyszerre állitott ki a Mai Manóban, a Nessimben és Székesfehérváron is, igy kis túlzással mindeképpen bele kellett futni a képeibe. Rafinált képek. Egyrészt nagyitógép segitségével, sötétkamrában készülnek, másrészt a szintöréssel, komplementerekkel foglalkoznak, amivel most nem untatnék senkit. Illetve mégis: a nagyitólaborban additiv szinkeveréssel jönnek létre a képek, miközben a fotópapir anyaga nem igy működik. Na ezen lehet gondolkodni. Egyébként a fotopost.hu-n van egy érdekes interjú vele. Viszont ami engem érdekel, az a külföldi szereplése. Lássuk csak: 1964-ban született, és 89-ben már Berlinben állit ki. Nem birom ugyanakkor nem megjegyezni, hogy a rendszerváltás környékén hihetetlenül aktiv és sikeres alkotó az évtized közepére igencsak visszafogta magát. Nem értem pl. miért szakadt meg a kapcsolat Lausanne-al, Párizzsal, mi lett a 90-ben megszerzett bécsi kapcsolattal? Na jó, kegyetlen vagyok, de ha 90-ben a Musée de l'Elysée-ben állit ki, akkor mit csinál a külföldi magyar intézetekben? Akárhogy is: nyilvánvalóan sokkal komolyabb referenciái vannak, mint sokaknak, igy mindenképpen érdemes megismerkedni a művészetével - márcsak azért is, mert a szintan itthon eléggé elhanyagolt terület...
2009. augusztus 4., kedd
Ata Kandó és Besnyő Éva
képei is láthatók az amsterdami Kahmann Galériában. A galéria nagyon tapintatosan magyar-hollandnak irja a nemzetiségüket, de igazából nem sokat éltek Pesten. Ata Kandó 1913-tól 1931-ig, Besnyő Éva 1910-től 1930-ig. Mindketten Pécsi Józsefnél tanultak, Ata Kandó Párizson keresztül jutott Hollandiába, Besnyő Éva Berlinen keresztül. Mindketten elismert és fontos fotósoknak számitanak Hollandiában. Életükön átmasirozott a huszadik század, életrajzukat akár regényként is olvasnám. Személyesen is megtapasztalhattam, hogy ha egy hollanddal a magyar fotózásról beszélgetek, akkor biztosan előkerül a nevük. Szivesen olvasnék többet róluk itthoni újságokban.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)