Párizs hét 1.

Párizs hetet inditok, mert rengeteg érdekes dolog történik ott. Az persze kétségtelen, hogy napjainkban már nem számit a világ elsődleges művészeti központjának, de azért továbbra is nagyon erős. Most nem elsősorban a turisták által generált értelmiségi mozzanatokra gondolok (vasárnap reggel 9-kor már sor áll a múzeumok előtt), és persze a Louvre... meg a többi közismert látnivalóra, hanem a kisebb galériákra, ahol mindig történik valami eredeti. Beleszippantok a trendekbe, mert érdekel, hogy milyen lesz a művészet pár év múlva, kik lesznek a sztárolt arcok, és egyáltalán, miről maradunk le, hogy majd 50 év múlva valakinek itthon is eszébe jusson... Azt találtam ki, hogy a teljesen közismerttől haladok a legapróbbig, de nem vagyok benne biztos, hogy tartom is magam ehhez.És voilá. Aki nem ismerte fel a Centre Pompidou-t, az talán még nem is járt Párizsban. Vagy ha mégis szégyellje magát. Az épületről lehet vitatkozni, de az biztos, hogy jellegzetes és modern, valamint élhető, szerethető teret ad. Én hétfő délben mentem, hogy elkerüljem a hétvégi tolongást, de nem jártam sikerrel: néha kifejezetten várnom kellett 1-1 kép előtt, hogy a hátak mögül előbukkanjon a kép. Hétfő délben... Az épület előtt diákok piknikeznek, a kávézók tele vannak, mindenki nyüzsög..ezt a látványt szeretem. A fő kiállitás Mondrian és a De stijl. A Pompidou központ kiállitóterei fantasztikusak, bőven van tér, de még nem érzem barlangban magam. A világ időközben eltanulta tőlük, hogy egy kiállitáson érdemes háttéranyagokat is bemutatni, korabeli újságokat, könyveket stb, igy most már természetesnek veszem, pedig a 920-as években vagyunk. A kiállitásban (meg már a korábbiakban is, Kandinszkijtól Rothkoig) az a jó, hogy bemutatják az előzményeket is, vagyis láthatjuk, hogy a mára szinte védjeggyé vált vonal-téglalap összeállitás miből indult ki, szinte érezzük, ahogy a festő bizonytanul létrehoz egy képet, majd ránéz, és abban a stilusban folytatja. Érdekes látni, hogy miből alakultak ki a festő jellegzetes formái. Mivel ez nem művészettörténeti óra, a kiállitáson pedig nem lehetett fotózni, ezért tovább is lépek. A másik kedvencem a könyvesbolt. Először is, a mérete összevethető egy hazai lánc bármelyik boltjával, pedig ott csak művészeti könyvek vannak, másrészt gyakran vannak leárazások. Igaz, sajnos a mindenki által keresett könyveket árazzák le, de az is valami. Egy éves átlagfizetést minden gond nélkül el lehetne költeni, csak győzzük hazacipelni utána a sok szépséget...Azért persze ott is megfigyelhető, hogy az irányultság erősen a hazai vagy legalábbis francia vonatkozású szerzőkre irányul. Lassan ott tartunk, hogy kizárólag a szerzőtől rendelhetünk könyvet. Arra nem számitottam, hogy pl. David Meisel nem lesz kapható...Magyar vonatkozású könyv pedig nincs, igaz, lengyel se. A csehek viszont jól állnak, ők valahogy jobban benne vannak a köztudatban. De még ezzel is, ez az intézmény bármelyik városnak példa lehet. Mint például...