Nyitott műtermek délutánja

Ez az esemény arról szól, hogy egy délutánra megnyilnak az egyébként titkos és zárt műtermek, bárki odamehet, és megszámolhatja, hány ecsetje van a művésznek, Amsterdam olajfestékkel fest-e és egyáltalán: mit fest és miért. Szimpatikus kezdeményezés kellemes művészekkel, mert ahol voltam, mindenhol mindenki érdeklődött, kérdezett, mesélt, teázott, egyszóval ezúton kell lerombolnom azt azt a sztereotipiát, hogy a művészek befelé forduló emberek, mert nem. Legalábbis a fiatalok nem, hiszen elég kevés idősebb, de jobb, ha úgy fogalmazok, hogy elég kevés művész vett részt a programban úgy általában. 4 műteremház, néhány lakásból kialakitott műterem és 4 egyéni művész mutatta be a dolgait az érdeklődőknek. Kár, hogy már befutott művésszel nemigen lehetett találkozni, nekik ez már nem érdekes, pedig az lenne, mert érdeklődő lenne. Legalábbis a kevés helyszinen mindig voltak, sehol sem üres szobákban járkáltam, és nem lenne reális széles tömegeket megmozgatni ezzel a programmal.
Ami engem illet, én egyszerűen örültem a lehetőségnek, mert néhány helyszinen nem voltam még. A képzeletbeli dobogóra a budapest art factory kerülne, a műtermek szinvonalasak, tágasak, és egyszerűen jó érzés volt ott lenni, a többi helyszin inkább szükségből lett műterem. A művészek többsége érzésem szerint még nem alakitotta ki saját stilusát, ami nem kritika, inkább a korosztály sajátja, mindenesetre sajnálatos, hogy műgyűjtőként alig néhány kiforrott művész munkái közül választhattam volna, ha úgy alakul. Az is furcsa volt, hogy senki sem készült külön művel, portfolióval az eseményre, jópáran válogatás nélkül mutatták be a képeiket. Az viszont egészen bizonyos, hogy egy ilyen rendezvényen ezerszer közelebb kerülhetünk a kortárs művészet megértéséhez, mint bármelyik könyv vagy újság elolvasásával, és tulajdonképpen csodálkozhatunk, hogy a többi szakma miért nem mutatja be igy a műhelyeit..