Verebics Ági és Kati a Léna Roselli galériában

Egyáltalán nem túlzás, hogy annak idején a Várfok utcában egy Verebics Kati kiállitáson fogalmazódott meg bennem az, hogy ha ez a kortárs művészet, akkor én ezt gyűjteni szeretném. Az Octogonart-ban nagyméretű, egyszerű szerkezetű képek sorakoztak, már akkor is döbbenetesen jó rajztudással odarakott nők, például a nem szeplőtelen, egy női hátat ábrázoló, jó két méteres kép, vagy a többi, jobbára női testrészeket ábrázoló képei. Igen, könnyű poén lenne a hálás témára fogni az érdeklődésemet, de a bőr rendkivüli részletgazdagsága és természetessége igencsak továbblenditi a látó szemet a kép tárgyán.
Ági képei nehezebben megfoghatók, technikailag is sokszinűbbek, témáiban is sokrétűbbek, és hangulatukban is komorabbak. Az ő képeiket nem lehet összekeverni, mindketten kiforrott, de önálló stilusban alkotnak.
Megkockáztatom, hogy lassan ideje lenne a Ludwigban vagy az Ernst múzeumban összehozni nekik kiállitást, mert a belvárosi galéria rövid falai egyáltalán nem tudták felvillantani a két lány képességeinek töredékét sem. Erről persze legkevésbé a galéria tehet: kisméretű képek készültek, amiken általában 1-1 ötlet bontakozott ki, és persze gondolni sem lehetett volna igazán nagy méretű képekre, noha én nagyon szivesen adnék nekik 3 * 3 méteres vásznakat. Ezzel együtt jól látszott ezúttal is, hogy Katit rajztudása és a gender témák mozgatják leginkább, mig Ági inkább konceptuális. Mintha nem is testvérek lennének..