Filmajánló: Ai Weiwei never sorry

Tulajdonképpen már az is botrány, hogy itthon nem vetitik ezt a filmet, Párizsba kellett menjek érte, pedig igencsak tanulságos lenne az itthoni nézőknek is. Ai Weiwei New York-ban tanult, hogy aztán visszatérjen Pekingbe, majd az ottani, igencsak provokativ munkái miatt műveit betiltották. Egyik emblematikus, hmm, műve? egy földrengés többezer gyerekáldozatának összegyűjtése, mert a hatóságok eltitkolták még a földrengés tényét is. A nem csekély kutatás végén közzétett névsort gyorsan eltüntették a művész blogjáról, ezzel is mutatva, hogy Kina egyáltalán nem szabad ország. Hogy mennyire nem az, azt jól mutatják a későbbi fejlemények: a müncheni kiállitása előtt úgy megverték, hogy műteni is kellett. A film persze erről is beszámol, aztán a műtermének a lerombolásáról és persze a harcról, amit a hatóságokkal vivott.
A film igen jó csattanója a visszafogottság: itt nem"Moore-os" nevetséges túlzásokat látunk, hanem dokumentumfilmet, amiben a konfliktusok és a hatóságok túlkapásai mondhatni tényszerűen jelennek meg, legalábbis senki sem rohangál feldúltan vagy töri szét a berendezést. De ettől lesz hátborzongató is: ahogy a művész vacsorázik egy kiülős helyen, és a hatóságok már ezt provokációnak veszik, az nagyot üt, mint ahogy a film végén érzelmektől mentesen tálalt 81 napos elzárás is. Igen, a film nem mondja ki, de mi igen: Kina barátságtalan és az emberi jogokat semmibe vevő hely, uff. Na és akkor mi van? A nagy cégek egymással versengenek, hogy bejussanak a nagy piacra, a Google például kereséseiben korlátozza a kinaiakat, pl. nem láthatnak találatokat a Tienanmen téri vérengzésről, amit nekem első helyen hoz ki a kereső, és vég nélkül lehet sorolni a hasonló példákat. Az üzlet az kérem nem az emberi jogokról szól.
Illik pár szót arról is szólnom, hogy miként lehetséges az, hogy egy ember szembe tud szállni a hatóságokkal, akik szemrebbenés nélkül tüntetnek el embereket. A válasz Ai Weiwei népszerűsége nyugati körökben és a pénz. Mivel ő az amerikai művészeti életben nőtt fel, ezért sokan ismerik, és komoly kiállitásai vannak pl. a Tate Modernben. A pénz sem kevésbé fontos tényező: több tucatnyi munkatársát irányitja, egész csarnokot bérel a műveinek, mindig nagy stábbal utazik, és legutóbbi adócsalás ügyének végén jó sok pénzt fizetett be az államnak. Ezek azok a dolgok, amiket egy kevésbé hires ember nem tehet meg.
Örüljünk tehát ennek a filmnek, ami igen visszafogott stilusával sok újabb aktivistát hozhat az emberi jogoknak és a művészi szabadságnak, és olyan témákról szól, amikről mi itt nyugaton már régen nem beszéltünk.