Fotószupremalisták a Capa központban

Nagy a tét. Azzal ugyanis tisztában vagyunk, hogy az első politikai kiállitás után ez az első valódi megmutatkozása a Capa központnak, s ily módon nem csak az a kérdés, hogy a tárlat jó-e, hanem átvitt értelemben a múzeumnak igazolnia kell magát, olyan kiállitást kell mutatnia, amire sokáig emlékszünk. Sikerülhet ez neki?
A téma nem könnyű, Malevics után ismét a minimalizmus és szuprematizmus területére merészkedtek az alkozók, ami egyáltalán nem könnyen befogadható téma. Vagyis még mielőtt a tárlat elkezdődne: nem, kedves látogató, ez a tárlat nem Önnek van, hanem annak a 10 embernek aki továbbgondolta már Malevics fehér alapon fehér képét. És igen, kérem ne gondolja, hogy a Capa központ Önnek való, hogy itt most szinesitették a kinálatot. A nagy helyzet ugyanis az, hogy ez a tárlat méretileg és tematikájában is elfért volna simán a Mai Manóban. Sem a képek mérete nem használja ki a nagy teret, sem azok darabszáma. Jellemző is, hogy az Ernst múzeum több mint felét le is zárták, mivel nincs mit megmutatni. Nincs elég kép.
Szánalmas az is, hogy "természetesen" nincs katalógus, és ismét természetesen nincs látogató sem, illetve van, ugyanaz a 100 ember, aki minden kiállitást megnéz a városban. Ezt onnan tudom, hogy én voltam a 95. látogatója a múzeumnak, persze nyilván a megnyitón már ott volt aki valahogy érdekelt volt..
Most, hogy már megbeszéltük a lényeget, el kell áruljak valamit. Ez a tárlat még ezzel együtt is érdekes, igaz csak azoknak, akik érdeklődnek az archaikus technikák iránt vagy szeretnének valami kézzel laborált dolgot látni. Nyilvánvaló, hogy Minyó Szert Károly a húzónév ebben az összeállitásban, kézzel fára felvitt emulzióra laborált képei nagyon érdekes hatásokat mutatnak, és egyben újabb érdekes párbeszédre lépnek a festészettel is, a képek többségén ugyanis ecsetnyomokat látunk, amik igy akár nagyzolva Gerhard Richter-t is eszünkbe juttathatják. A képei érdekesek és elgondolkodtatóak.
Robitz Anikó képei sem hasonlitanak fényképre, ami különösen érdekes annak fényében, hogy nagyon is azok, csak a fény-árnyék hatások és a konkrét téma hiánya módositják a látványt. Fekete-fehér dinamikái nemcsak hogy hasonlitanak Malevics, na nem fotóira, hanem bizonyos festményeire, de egyben szivesen látott művek lennének mondjuk a Vass kollekcióban Veszprémben. Érett anyag, érzem benne a gondolatokat, úgyhogy gratulálok.
A hármas harmadik tagja sajnos az anyagszerűséget tette meg fő témájának, és kissé furcsa módon a 80-as évekből is hozott képeket, ezek azonban semmiben nem különböznek elrontott képektől, ráadásul nagyon kicsik is ahhoz, hogy komolyan vehessük őket, de persze az izlések különbözők.
Asztalos Zsolt velencei biennálés anyagával csordogál majd tovább a Capa központ, ami egyáltalán nem fotó, és meglehetősen érthetetlen, miért kerül ide. Aztán jön a sajtófotó kiállitás, aminek szintén semmi köze ahhoz, aminek a Capa központnak lennie kéne. Na majd talán ősszel eljutunk érdekesebb témákhoz is. Addig is ajánlhatok valami mást?