Miután épp az előbb panaszkodtam arról, hogy milyen gyorsan elfelejtődnek az életművek, és ki tudja mikor lehet majd újra látni mondjuk egy Vajda Lajos kiállitást, vagy akár a Nyolcak kiállitást, vagy kis túlzással bármi mást, Párizsban máshogy mennek a dolgok. Ha jól tudom, épp semmi aktualitása nincs pont Henri barátunkat kihúzni a kalapból, de annál örömtelibb, hogy mégis megtették. Persze a magyarázat egyszerű: ott van az alapitvány, amelyik aktiv, nyomul, tárgyal, elérhetővé teszi az életművet, és igen, felhivja a figyelmet arra is, hogy ez egy kvázi befektetés nélküli siker, hiszen ők mindent megadnak ami kell.
Mivel abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy hasonló tárlatot láttam már a new york-i Momában, igy akár össze is hasonlithatom a két kiállitást. A Momában a legfelső emeleten terjeszkedett az anyag, amolyan semmi extra körülmények között, de szinvonalas kommentárokkal, amik szerencsére nem a képeken megjelenő eseményeket próbálták követni, ami amúgy is lehetetlen és fárasztó lett volna, hanem a fotós korszakaira, utazásaira koncentrált. Párizsban kicsit jobban fókuszáltak az egyes képekre, minden egyes képben megkeresve az esztétikai mondanivalót is.
Amúgy persze mindenki látta már a képek mondjuk 10 %-át, igy vagy úgy, neten vagy könyvben, valahogy, de azért igy egyben más. Már csak azért is, mert csak Párizsba jöttek el a videók, amik még közelebb hozzák a kort.
Nincs mese, Párizsba kell menni művelődni, csak tessék, csak tessék...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése