A cimben emlitett hölgyeménnyel (igen, bár az el himnemű, a művészt Elenának hivták, a nemiség kérdése erőteljesen foglalkoztatta) jó régóta nem lehet találkozni, úgy értem a műveivel, mert ő maga pár éve nem él már. Sétáltam a városban, és egyszercsak eszembe villant, hogy de hisz ő annyira felkapott volt -bizonyos körökben persze - és azok a bizonyos körök most épp nem annyira meghatározók, de még ezzel együtt is össze lehetett volna hozni egy retrospektivet vagy valamit, főleg ha már alapitvány is működik, ami vele foglalkozik. Meg is jelent egy verseskötete, ez a beszélgetéskönyv, vagy nevezzük nevén: interjúkötet is akkoriban jött ki.
Én mindig nagyon örülök, ha egy művész saját szavaival beszél, legyen az interjú vagy vallomás vagy bármi, mert a katalógusok kötelező felmagasztalásai nem annyira jók arra, hogy közel hozzák a személyiséget, viszont mondjuk a beszélgetések Vasarely-vel kötet igen. A Rozsda katalógus elején is van interjú és a Simon Hantai kötetben is és most nem sorolom fel az összes hasonló kiadványt szerencsére. Szóval El Kazovszkij. Ma reggel a buszon azon tanakodtam, vajon sértő-e, ha Tereskovához, egy másik nőművészhez hasonlitom, de a párhuzam annyira erős, hogy megkockáztatom. Emlékeztek a Godot galériabeli Basquiat ihlette tárlatra? Legkésőbb ott elmondhattuk, hogy a képi látvány néha nem dekódolható a szerző szándékai szerint a háttérinfók nélkül. Kazovszkijnál a kutyamotivum szorul magyarázatra, és a könyv nagy érdeme, hogy nemcsak elmagyarázza, hanem a történetét is elmeséli a motivumoknak. Igy számomra egy jól olvasható használati utasitássá is szelidül a könyv: az csak ráadás, hogy mind a kérdések, mind a válaszok igen jók.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése