a szembenállás

Elterjedt az a nézet, hogy a művész kizárólag a társadalom szélén álló, arról kritikát megfogalmazó személy lehet, akinek a kritika gyakorlása nemcsak kötelesség, de első számú feladat is, a művészete csak ebben a keretben fogadható el. A műértő májusi számában is hasonlót olvashatunk a Dokumenta Szent Pétervárra utaztatása cimén. Röviden a konfliktus annyi, hogy az oroszok szeretnék egy mini fesztivállal elhivni a Dokumentát, a helyi művészek viszont bojkottra szólitanak fel az ukrajnai helyzet miatt.
A probléma egészen általános, és nem árt, ha felidézzük. A művész azért dolgozik, hogy a képe vagy bármilyen alkotása a lehető leghűebb lenyomata legyen annak, amit el akar mondani. A művészt foglalkoztató témák sokrétűek lehetnek, de egyfajta lelkiismeret gyakorlása igencsak kivánatos. Mondjuk a fogyasztói társadalom hóditása ellen lehet nagyszabású képet festeni amiből a néző majd jól rájön, hogy itt most neki azt kell gondolnia. Persze nem szájbarágósan, és a művészi technikák kifinomult használatával. Ez idáig rendben van. A gond ott kezdődik, amikor egy művész rájön arra, hogy attól, mert ő elkésziti művét, még semmi sem fog változni. Vagyis vagy el kell fogadnia pl. műgyűjtők pénzét, akik ki tudja hogyan szerezték azt, vagy más módon, de ki kell lépni a nyilvánosságra. A Sydney biennálé főtámogatója pl. egy olyan cég volt egészen idénig, amelyik nem zavartatta magát, ha illegális bevándorlóktól szedett pénzt. Namost, a konfliktus ott van, hogy elfogadjuk-e ennek a cégnek a pénzét, amivel "azokat" támogatjuk, vagy mondjuk azt, hogy nem? Csak ha nemet mondunk, akkor nem lesz pénz, a műveink porosodni fognak otthon. És hol a határ? Olajcég pénzét el lehet fogadni? És egy , mittudomén, kerékcsapágyakat készitőét?
A fő lelkiismereti kérdés megintcsak ott van, hogy ha egyszer azt mondtuk, hogy jöhet bárhonnan a pénz, akkor mi különböztet meg minket a többi korrumpálódott embertől? És arról még nem is beszéltem, hogy aki a pénzt adja, esetleg azt fogja mondani, hogy most kiscicákat kéne festeni, mert én azt szeretném. És én adom a pénzt. Egy igazi művész ilyet nem fogad el, hőböröghetünk, de pl. Picassonak ez nem volt probléma.
Mi legyen? Van nekünk egy Ai Wei Wei-ünk, egy Marina Abramovicsunk, vannak mások is, akik nem alkusznak. VAn még 2 millió másik művész, akiknek a műveit nem ismerjük, mert nem kötnek kompromisszumot, tehát nem láthatjuk őket. És vannak a piacból élő, a festészetet rendes szakmának tekintők is, akik kérésre kiscicát festenek, de megélnek, és néha nem rosszul.
Szerintem lassan tudomásul kell venni, hogy teljesen tiszta ügylet nincs. Ha valaki bojkottálja az oroszokat, mert ukrajnában ez és az történik, akkor legközelebb utasitsa el a gyűjtőt is, aki egy olyan cégnél van, ahol esetleg üzletelnek velük.
Tehát üzleti vállalkozás a művészet? Nem, de nagyon oda kell figyelni.