Havadtői Sámuel a Makláry galériában

Azok a meg nem irt bejegyzések, amiket nem olvashattál az elmúlt időben, alkotói szabadság és némi egyéb program eredménye, elnézést. Amennyire ismerem magam, amúgy sem birok folyamatosan ugyanolyan intenzitással foglalkozni a dolgokkal. Közben megnyilt a Derkovits kiállitás a várban, ami korrekt munka, de nemigen hoz lázba, viszont a Ludwigba kétszer is visszamentem Riegl Judit és a másik franciás magyar miatt. Szerencsének tekintem, hogy ma már nem foglalkoznak annyian művészettel, igy mindkét kiállitáson egyedül tudtam műélvezni, mégpedig vasárnap fényes nappal. Amúgy egy barátom kedvesen megjegyezte, hogy Hantai képeiről az jut eszébe, hogy a művészet nem mindenható, nem fontos, és a maga részéről itt be is fejezi az ismerkedést vele. Hiszen láthatóan bántóak a korai figurális képei, sokszor a sok ismétlés is fárasztó, és az egész amúgy sem szól semmiről. Ám legyen. A korai figurális dolgait tényleg el kellett volna ásni, és ami a kiforrott képeit illeti, nos ott is párszor szinte a diszitő festészethez áll nagyon közel. Máskor viszont lenyűgözőek a nagy méretekben is működő minták, a felület tökéletessége.
Nagy közhely, hogy mindenki mást vár a festészettől. Aki cuki kiskutyákat képzel el csúcspontként, azt hiába is győzködöm, hogy Hantai jó. De legyünk őszinték. Sokszor én is inkább elfordulok, akár a hőn szeretett Riegl Juditnál is, hogy értem én, de ez már sok nekem is. Azonban a játékosság és a nagy felületeken is spontánnak tűnő, legapróbb részletekig kidolgozott felület magával ragad. Miközben ha akarom megnézhetem, hogy Judit mesternő mennyire spontán dolgozott a festékkel, a valóságban azt látom, hogy a képek nagyon is kidolgozottak, ezek szerint csak tudat alatt. De ettől lesz lenyűgöző az egész.
Havadtői Sámuel már legutóbbi kiállitásán is bizonyitotta, hogy képes a legapróbb részletekig aprólékos lenni, nála szóba sem jöhet semmi meg nem tervezett, ennek megfelelően képei, hmm, de azért Riegl Judithoz mérten azért! -unalmasabbak, mesterkéltebbek. Nem érzem benne a tétet, a mindent elsöprő alkotói vágyat. De azért azok az ajtók eléggé jól néznek ki ahhoz, hogy Sámuelnek is javasoljak egy helyet a Ludwigban, majd 20 év múlva, szóval jól teszi, aki ellátogat az ürügyén a Falk Miksa utcába. Persze ettől még ez csak művészet, Spengler egy másik műfajban találta fel magát...