Gábriel Ajna a Falk Art Fórumon

Ezt most egy kicsit tágabbról inditom. Ajna régóta az ismerősöm, sőt van is egy képem tőle. A festők között majdnem mindenki ismerte, mert az előző életében a barátok mellett nem vetette meg az éjszakázást és az italokat sem. Saját testére sem hallgatott, amikor az jelzett, hogy most már elég lesz ebből az életformából, persze melyikünk szent? Az eredmény pedig egy csúnya agyvérzés lett. Mindez persze tulajdonképpen érdektelen lenne a személyes tragédián túl, ha nem jött volna a Missionart galéria vezetője, és nem támogatja egészen elképesztő vehemenciával. Szinte a műtét után rögtön kiállitást szervezett neki, amelynek bevételével a kezelését támogatta, és utána is folyamatosan segitett neki. Ennek egyfajta csúcspontja ez a kiállitás, amely számomra a galériavezető egyfajta kiállása, hogy tessék, újra itt van, újra alkot, visszatért.

Persze azért akadnak nehézségek. Ajna saját elmondása szerint még nem tud sokáig koncentrálni, és mondataival folyamatosan vissza-vissza kanyarodik a műtéthez és következményeihez. Fizikailag sincs teljesen rendben. Ezzel együtt megdöbbentően jól van ahhoz képest, hogy egy éve még beszélni sem tudott és szinte semmire sem emlékezett.

Nem lenne illendő, ha most a kiállitott képeket kezdeném elemezni, egyrészt sok a régi kép, bár a válogatás nyilvánvalóan ügyes, másrészt Ajna sosem tartozott az igazán progressziv alkotók közé, amit úgy értek, hogy az igazi stilusát érzésem szerint még nem találta meg. Objektiven nézve a képek sokszinűek, inkább egy útkeresést mutatnak mint beérkezést. De ez nem is baj.

Ha kontextusba helyezzük a Falk Art Fórumon a tárlatot, akkor ez egy egyedi szin, egy egyedi történet, amely most talán sokak számára válik átélhetővé. Sajnos ezt a rendezvényt is elsöpörte a válság, úgyhogy most ennek újra örülnünk kell, mert az átlagember, aki esetleg máskor nem szivesen kezdi magyarázni egy marcona biztonsági őrnek, hogy ő Márffy Ödön képeit nézné meg, most a fesztiválon lazán besétálhat, és akár egészen közelről is elemezheti a felületet. A pénztárca azért még vékonyka maradt, ezért sokszor olyan művek kerültek ki akár jól ismert festőktől is, amikért én nem kapkodnék, semmiképpen sem főművek. Az sem teljesen kiforrott, hogy melyik galéria képviseli a klasszikusokat, a kortársat, illetve a nem-is-tudom-minek-nevezzem dolgokat, de ezek még alakulnak. A sokszinűség jó, és remélhetőleg a látogatók is egyre műveltebbek lesznek. Ez már csak azért is kivánatos lenne, mert ezúttal nem rohangáltak bankókkal tömött szatyrokkal az érdeklődők, node ennél nagyobb bajunk sose legyen.