Erdély Miklós

Tegnap nyilt a várban egy remek kiállitás a szürrealizmus és a dada itthoni vonatkozásairól, arról is hamrarosan irok, de előtte valami más. Évek óta hallom többfelől, sőt itthonról és külföldről is, hogy Erdély Miklós volt a legérdekesebb, legtartalmasabb performansz művészünk a 20. Században. De amikor szeretnék róla többet olvasni, elmerülni a dolgaiban, azzal találkozom csak, hogy a kortársak emlékeznek, a kortársak elmesélik milyen jó volt, a kortársak hivatkoznak..Ez igy nem az igazi, mert egyfelől vagy elfogadom a véleményüket, de akkor csak gépiesen ismételgetem a mondottakat, vagy azt mondom, hogy jó, akkor ez igy ellenőrizhetetlen, lépjünk tovább, beszéljünk másról.

Namost a probléma persze könnyen orvosolható lenne egy jó kis katalógussal, amiben korabeli fotódokumentációk alapján végig lehet követni, hogy mi is történt. De ilyen katalógus nincs. Annak ellenére sincs, hogy pl. a Centre Pompidou igencsak érdeklődik a művei iránt. A másik fő probléma természetesen az, hogy igy egy hamisitó mondhatja azt, hogy ő ismerte a művészt, ott volt valamelyik akción, csak sajnos nem készült dokumentáció, de isten bizony eredeti ez a kép.. Meg tegyük hozzá, hogy ha valaki egyszerűen csak érdeklődik Erdély Miklós iránt, akkor nincs semmi nyom, amin elindulhatna. Pedig elég csak Tót Endrére gondolni, és az ő „Örülök, ha..” könyvére, hogy lássuk, nagyon máshogy is lehet ezt.  Ott ugyanis maga a művész irta meg, hogy mikor hol volt, miket csinált, miket dobott ki, mire gondolt közben, igy aztán nincs mellébeszélés, vagy csak annyi, amennyit a szerző szándékosan belerakott. Egyébként a két életútban vannak közös pontok. Számomra pl. csak most derült ki, hogy Erdély Miklós egyébként festő is volt , vagyis vannak festményei, méghozzá igen érdekesek önmagukban is, de erről megintcsak nem lehet tudni. Tót Endre pedig maga irja, hogy középszerű festményeket csinált, és a mail art, vagyis a festészettől való elszakadás segitette őt abban, hogy létrehozza a performanszait.

Persze tudjuk jól, hogy nem vigyázunk az értékeinkre, és még a legfontosabb alkotóknak sincs rendesen kutatva az életművük sokszor, de nagyon elkélne egy hasonló könyv, mint a Neoavantgárd tendenciák, cask éppen Erdély Miklósra, vagy akár a balatoni kápolnatárlatokra kihegyezve. Aztán jöhetnének a többiek, mert azért van még néhány név akiről illene többet tudnunk..