Megint bosszankodom, úgyhogy lassan ejtem a magyar témákat. A mostani bejegyzésem titkosügynökök, esetleg fűtéssel nem rendelkezők számára lesz hasznos: van egy épület, amely korábban koncertteremként működött, most viszont üres hodály csupán. A fűtés viszont működik, világitás is van, ezért megtévesztően kivülről úgy tűnik, hogy működik az épület. Pedig koncert nincs azon a hétköznap, amikor ott jártam, a fesztiválszinházban sincs, a Ludwigban pedig a 3 emeletből 1 működik (a múzeumbolt nevetséges próbálkozás a bejárat előtt álló könyvesbolt miatt). No de kérem, ez nem az a Ludwig, amit megismertem! És még az az egyetlen tárlat is súlytalan, ami egyáltalán látogatható. Ezzel sikerült tönkretenni egy amúgy értékes és érdekes szinfoltot, egy biztos pontot, ahová bármikor be lehetett ugrani egy-egy Moholy-Nagyra, Csörgő Attilára, Munkácsira.A honlap szerint decemberben jön John Cage, ami nem biztos, hogy idevaló, aztán válogatás a gyűjteményből. Roló.
Ha már nekrológot irok, ki nem hagynám az Amerigo Tot visszaemlékezést. A Ludwig tárlata előtt Amerigo Tot csupán egy Vasarely jellegű név volt, a kiállitás viszont képbe hozott. Imádtam, ahogy a kurátor szinte nyomozóként gyűjtötte össze az időközben eltűnni látszó szobrokat. A blog pedig azóta is frissül, ezért jár a gratuláció. Nem a legjobb tárlat, de a legérdekesebb tálalás dija az övé.
Legjobb tárlat cimnél amúgy is bajban vagyok. Keith Haring? Nagy dobás volt az biztos. Glenn Brown? Izgalmas szinfolt. Robert Capa? Kihagyhatatlan. Tényleg, azóta hol van az anyag, amit állitólag megvettünk sok pénzért? Csörgő Attila forgó szobrai. A nyertes...Keith Haring. Egy ilyen nevet idehozni, ráadásul jó műveket, nos ez komoly fegyvertény volt. És tényleg végigrakták az emeletet, minden falfeleleten képek lógtak. Ez tényleg egy olyan tárlat volt, amiért New York-ba kellett utazni eddig.
Furcsa érzés nosztalgiázni egy kortárs művészeti múzeum előtt, de lassan mindent megszokunk..
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése