Trafó galéria: Daniel Jacoby, Tamara Kuselman és Vass Miklós

Nincs mese, novemberben el vagyunk kényeztetve kiállitásokkal, fotóhónap is van, úgyhogy válogatni kell. Ugyanakkor észrevettem magamon, hogy hajlamos vagyok a biztosra menni, és olyan kiállitásokon járni, amiket egy kezdő is könnyen kiszúr, márpedig a művészet legtöbbször alternativ körökben kezdődik. A kedvencem ilyen szempontból a fluxus: egy szinházi előadás, amely inkább egy performance, és a nézők aktiv részvételére alapoz, néhány papirlap, amit a néző értéktelennek gondol, egy videó, bármi, ami arra épül, hogy a látogató vár valamit, és egészen mást kap. Tót Endre nullákkal teleirt lapjai.
Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy ha a művészet egy nyálas cicás kép, amelyen boldogan hempergőznek a jószágok a fonalgombolyagok mellett, akkor egy kicsit még tanulnunk kell a művészetet. Másrészt az is kérdés, hogy mondjuk Bernard Venet szénkupaca láttán elkezdünk-e gondolkodni, vagy azt mondjuk, hogy az csak egy szénkupac, és hagyjon békén. Számomra egyébként a Budapest Art Marketen is az volt a kérdés, hogy attól, mert egy kép ronda, vagyis fakók a szinek, szándékosan rossz a kompozició, satöbbi, még lehet jó kép, ha van mögötte ötlet. Csak éppen a legtöbb képnél nem tudtam meg az ötletet, mivel a cim untitled, a művészt nem ismerem, és nem vagyok biztos benne, hogy meg akarom ismerni.
Na ilyenkor szoktam azon elmélkedni, hogy elég alternativ vagyok-e. Szemétség-e tőlem Dan Perjovschi szinvonalú ötleteket várnom, vagy az egész nem erről szól?
Ezzel az előképpel kerekedtem fel a Trafóba, ahol szerintem 100-ból 98 pesti nem járt, de a maradék 2 élete kulcsfontosságú helyének tartja. Én pl. ott (is) tanultam meg, hogy egy előadásnak nem kell 100 %-osan kidolgozottnak lennie, és ha az épületből kijőve több kérdésem van, mint válaszom, akkor működött jól a dolog.
A galériától ezek szerint azt várom, hogy hökkentsen meg, mutasson valami olyat, amire nem számitok, amin gondolkodnom kell, tőlem is várjon el aktiv részvételt. Nem csekély elvárások. Amúgy ezeknek a kiállitás nem is felel meg. Ez túl sok. Jó, akkor mutasson valamit, amire emlékezni fogok. Ez sem könnyű, és az animációs trükkök után szintén szinte lehetetlen feladat. Újabb bukás. Jó, akkor forditsuk meg: mit mutat a tárlat? Van néhány videókamera, amin rögzitett eseményeket látunk, van egy projektoros vetités, és van néhány megformázott anyagdarab. A rövidfilmeken mozgáskoordinációk. Ezzel sem jutottunk sokkal közelebb.
Nem fejezem be a gondolatfutamot, de számomra ez az anyag még nem kiforrott. Ami lehet, hogy nem is baj, de akkor ezen még gondolkodnom kell.