Szirtes János a Várfok Galériában

Nagyon érdekes, hogy igy előkerültek hirtelen a tanárok, a Ludwigban Tolvaly Ernő, a Várfokban meg Szirtes János. Bevallom, eddig nem igazán voltam tisztában a művészetével, hiszen nem járok egyetemre már, és azért valljuk meg, ő sem épitett nemzetközi karriert. Itthon nyilván a tanárságából adódóan elismerték, de ez a műkereskedelem világában eddig nem volt elég - bár a Kisteremben is szerepelt tanár mostanában.
Olvasta valaki a hét nap a művészet világában cimű könyvet? Seven days in the art world, nem hiszem hogy megjelent magyarul. Csak azért emlitem, mert pl. Log Angelesből hoz példát arra, hogy egy művészeti szakos diák igencsak meg van dolgoztatva, már az órákon sem elég figyelnie, elő is kell adnia, és lényegében éjjel-nappal ebben a közegben mozog. Ehhez képest a képzőn a diákok ritkábban járnak be, sokuknak dolgozni kell a megélhetésért. De tulajdonképpen ez nem tartozik ide.
Ha mindentől függetlenül megnézzük a képeket, akkor egyértelműen az éjfél cimű a kiemelkedő. Szinte egyedüliként erős szinkontrasztot látunk, feszes kompoziciót, már-már monokrom hatást. A grafikai munka is kiváló. Aztán körbesétálunk, és elkezdjük ezeket a hatásokat keresni, és alig-alig találjuk meg más képeken. Nem mondom, a nagy kép látványos, a koromképek jók, de nem hagy nyugodni a gondolat, hogy tét nélküliek. Főleg a főképhez viszonyitva. Most feltétlenül igazságtalan vagyok, és az egész van annyira szubjektiv, hogy bizonyára tetszőleges két ember is mást mondana róluk. Bár a helyzet az, hogy Pécsre kéne menni, ott van ugyanis egy még nagyobb tárlata a művésznek, abból állna össze az a kép, amit most keresek. Mindenesetre mocorog bennem a látvány, még adok egy kis időt neki.

Az eltűnő emlékezetről

Azon merengtem a minap, hogy mennyire esetleges, hogy milyen meghatározó kiállitásélmények érik az embert. Az rendben van, hogy megtanulja művészettörténetből, hogy volt olyan, hogy Picasso, de ha nem találkozik a képeivel élőben, akkor nem alakul ki mély viszony. Ezt részben lehet pótolni tudással és segitséggel, pl. ha már Picasso, akkor pl. a Guernica Madridban van és muszáj élőben látni. Mikor lesz itthon Picasso kiállitás?
Ok, ha leszállok a földre, nekem a pécsi Nyolcak kiállitás volt a szent grál. Azelőtt is ismertem Márffy-t, de az a szinorgia és nem utolsó sorban a képek özöne teljesen magával rántott, a katalógust is őrzöm rendületlen. Riegl Judit kiállitás sem lesz egyhamar, az is nagy élmény volt, meg persze 100 másik, Hantai Simon pl.
Vannak viszont olyanok is, akiknek nagyon kéne egy életműkiállitás, de egyhamar nem lesz várhatóan. Erdély Miklóst igen meleg hangon emlegetik, de a Hadititok képe a Ludwigban nem meggyőző, az akciófotói már inkább, de ez is kevés hogy el is higgyem róla azt a sokmindent amit mondanak róla. Tót Endrének állitólag 1998-ban volt kiállitása, sajnos akkor még nem érdekelt a művészet olyan szinten mint most. És itt jön a következő kritikám: a várbeli 45 utáni művészet kiállitáson kivül nem tudok semmit mondani, ahol, na jó Vasarely-n kivül láthatnám a mostani vagy közelmúlt embereit, alkotásait, ez pedig igy sovány.
Mikor lesz újra Csontváry* tárlat?
* Csontváry behelyettesithető egy tetszőleges, mostanában nem látott festővel

Hova menjünk ősszel?

Mármint a jó meleg szobánkon kivül? Ki tudja miért, de az a szokás, hogy késő ősszel nyitják meg a legjobb kiállitásokat. Csillagszóró indul:
Bécs. Hát persze. A legkeletebb nyugat Miró kiállitást hozott az Albertinába, na most ha valami kötelező, akkor ez az. Persze mindenki látott már Miró képet, meg elment Barcelonába a múzeumba, de ilyen profi körülmények között azért ez akkor is más.
Párizsban a jó öreg Duchamp mutogatja bájait, ami azért is nagyszerű, mert Pesten szerintem ember nincs, aki valóban látott tőle valamit eredetiben. Jópár éve nézegetjük a reprókat, de a Centre Pompidou-ban most ez egy kicsit még közelebb hozza a közhelyet. Csakúgy, mint tavaly a Dali, ez is megváltoztatja a művészről alkotott képet. Én tavaly a Dalin ott álltam egy narancssárga sivatagi képnél, ami úgy jó 4*5 méteres volt, és csak arra birtam gondolni, hogy ez fennséges.Duchampról mindenki beszél, de itt az ideje, hogy valóban megismerjük.
Jean Dubuffet és Matisse kollázsok a nagy vizen túl, na hát ide úgyse fog eljutni senki, legalább a nyálunkat csorgassuk kicsit.
A Tate-ben Londonban még tart a Malevich tárlat, persze ha valaki Amsterdamban jár, nagyjából ugyanezt megkaphatja a modern művészeti múzeumban, egyébként itt hivnám fel a figyelmet, hogy milyen jó fotós is volt ő...
Kalandra fel! Irány külföld!

Könyvajánló: Austin Kleon: Lopj úgy, mint egy művész

Mindenki ismeri ugye azokat a könyveket, amik "megtanitanak" 9 lépésben gazdaggá válni vagy éppen eladni annyit, amit még soha senki, és persze az igazán sikeres emberek azért azok, mert nem olvasnak ilyen könyveket, tehát ha annyit mondok, hogy ez is egy ilyen könyv, akkor már nem is kell tovább betűket koptatnom igaz?

Nem ilyen egyszerű. Mindenki tudja, hogy az igazán fontos dolgok közhelyek, legyenek barátaid, vagy mondjunk nagyobbat, szeretni olyan, mint virágoskertet ültetni, és más baromságok. Na jó, de mia  frászt lehetne mondani a művészetre? A szerzőnk azt mondja, hogy legyél kreativ és lopj ötleteket másoktól. Hát köszi. A vicces viszont az, hogy igaza van.

Közelitsük meg máshonnan, mielőtt megmagyarázom. Egy könyv lehet tudományos, olvasmányos, bármi, de legkésőbb amióta kijött a Stilus a képzőművészetben könyv, vagy akár Kerouac és Bret Ellis óta is, egyszerűen nem kell többé 20 oldalas tájleirással kezdeni egy regényt. Ez a könyv olyan, hogy hé, haver, elmondom a frankót, és már mondja is, nincs mellébeszélés.

A könyv nem túl bonyolult szerkezete végső soron azt mondja, hogy gyerünk, állj fel a fotelból, kezd neki valamibe, és ez nekem végtelenül szimpatikus, főleg azért, mert az én társaságomban is vannak akik örökké beszélnek, sajnáltatják magukat, pedig lenne lehetőségük alkotni. Persze ez megint irdatlan közhely, idecitálhatom a star wars-ból a tett vagy ne tedd, de ne próbáld közhelyet is, de ez van és kész. Ha nem csinálsz semmit, akkor abból nem lesz semmi. Ráadásul a lopás dolog is finomodik. Az csak az első lépés. Keress valamit ami tetszik, és másold le egy az egyben. Jó. Most próbáld meg úgy lemásolni, hogy megérted mögötte a koncepciót. Közben biztos, hogy neked is lesz valamilyen ötleted, vagy egy részletet máshogy akarsz megcsinálni, és itt kezdődik a művészet.

Fújoghatnék erre a könyvre, és tényleg csak jókedvünkben olvassuk, de van, akinek receptre irnám fel: csinálj végre valamit, állj fel!

50 éves a Maeght alapitvány

Hazai vizek után evezzünk könnyedebb terepre, már csak azért is, mert a Maeght Alapitvány megtestesiti mindazt, amit álmunkban elképzelünk egy csodás intézményről. Először is, a gyűjteménye kikezdhetetlenül elképesztő, nincs is olyan komoly név akit nem találunk ott Mirótól Basquit-ig, vagy Daniel Arressétől Giacometti-ig, és ezek a művek nem bélyegnyi vázlatok, hanem legtöbbször kifejezetten a Maeght házaspár által megrendelt egyedi képek. A Chagall kiállitásunk Várbeli csúcsdarabját is ők adták, és az a kép is külön az ő megrendelésükre készült (azt csak halkan teszem hozzá, hogy Chagall azért élete vége felé ott is lakott tehát könnyű volt kapcsolatba kerülni). Namost mi történik, ha az egyébként Mirótól egy teremnyi üvegablakot rendelő alapitvány 50 éves lesz? Hát igen, megmutatja kincsei jobbik felét. Bár az már önmagában elképesztő, hogy a telek csaknem akkora, mint a közeli St. Paul falucska, a kiállitás gyakorlatilag egy olyan művészettörténeti bemutató, amiből bizony mi keveset ismerünk. Mert persze Giacometti szobrokat már láttunk Bázelben, Miró most éppen Bécsben jár az Albertinában ezekben a napokban, nem is sorolom tovább, de igy, együtt, egy kupacban ez a kiállitás gyomorforgató. Pusztán azáltal is, hogy bármelyik darab főhelyre kerülhetne lényegében bármelyik múzeumban bárhol a világon, de itt olyan bőségben zuhognak ránk, hogy 5 perc elég az elfáradáshoz. Hiszen tegyük hozzá rögtön azt is, hogy ezek a képek számunkra, pestiek számára soha nem voltak és nem is lesznek láthatók. A Miró képre pl. simán rámondanám, hogy Barcelonából jött, ha nem tudnám, hogy a Maeght házaspár kérte a művésztől, amikor náluk nyaralt. Vagyis a kép nem volt látható szinte sehol eddig. De a végtelenségig folytathatnám a sort, nagyon kevés művet ismerek fel konkrétan, mégha az alkotó nyilvánvaló is. Olyan érzés, mint mikor a Virág Juditnál előkerült az a Csontváry kép, csak itt jelentősebb művészek jelentősebb műveiről - mellesleg méretben is- van szó, és ilyenből van saccra 300. Vagy 650. Brrr..Nem is sikerült 3 óránál gyorsabban végigmenni.

Art Market Budapest

Sokat gondolkoztam, hogy mit irjak a pesti művészeti vásárról. Egyfelől léte mondhatni természetes, hiszen Budapest azért elég nagy ahhoz, hogy eltartson egy ilyet, másfelől meg most már ennek is örülnünk kell és nem egyértelmű ez sem, köszönhetően a hál istennek távol maradó mma nyomulásának. Az biztos, hogy elemezni én most itt nem fogok, inkább pár réteget próbálok felvillantani.
A legegyszerűbb azoknak ajánlani, akik nincsenek benne a szakmában. Ők menjenek el, ez egy ingyenes kiállitás, biztos fognak látni szép dolgokat, amit meg nem értenek, hagyják ott és kész.
Akik kicsit jobban benne vannak, azoknak azt ajánlanám, hogy nézzék végig a galériákat, amelyik szimpatikus, azt látogassák meg máskor is.
Aki vásárolni szeretne, az ne itt és ne most, nézze meg a galériák aukcióit vagy menjen el a művészhez.
A művészeti közeg kicsi, és talán egyre kisebb, hiszen a vásár felét az intézmények töltik fel, ami semmiképpen sem szokványos, ez egyfajta burkolt támogatás, mindenesetre engem nem zavar, sőt inkább örülök. A fotószekciónál is látszik, hogy éppen hogy meg tudták tölteni a termet, de nem gonoszkodok, ha már a műcsarnok nem volt képes összehozni egy Kerekes Gábor retrospektivet, akkor legalább itt a vásáron megnézhetjük, és ez nagy dolog.
Vannak aztán a megkerülhetetlen művészek, mint pl. Mauer Dóra, őt mindig más standon látom, apropó nem tudtam, hogy a Vintage már nem csak fotókkal foglalkozik..
Kedves dolog volt, hogy a szerdai megnyitó egészen szakmai maradt, látogatók rávetették magukat a képekre, és az egész móka viszonylag családias méretű is maradt. Egy ilyen esemény nyilván erősen szubjektiv, nem fogok rangsorolni, meg aztán elfogulatlansággal sem lehet vádolni feltétlenül, ezért aztán nincs értelme kiemelni bárkit is. Ez az egész művészesdi amúgy is a ki kit ismer dologról szól, ezért aztán nem fogom felsorolni az én listámat.
Azért az talán érdekes lenne, hogy mi lesz a vásárral, csak persze előre tudjuk a választ. Sajnos nem sikerült régiós szereplővé előrelépni, továbbra is Bécsbe kell ehhez menni, és az egyre zsugorodó vásár ehhez hasonló seregszemléket tarthat még akármennyit, ezzel nem lépünk előre. De talán hátra sem..