Könyvajánló: Hamvas Béla: Művészeti irások I.

Pesti középosztálybeliként Hamvas gyakorlatilag kikerülhetetlen volt: bármilyen beszélgetésben akadhatott valaki, aki egyszer csak felbüfögött tőle egy gondolattöredéket, egy házibuliban az ötödik sör után jött elő, ha épp nem voltak kaphatóak a csajok, esténként a Babérligetkönyvet bújtam én is mint annyian; és ha valahol egy mélyebb gondolat tört elő, az szinte biztosan Hamvas szájából jött. Hamvas tehát megkerülhetetlen, egyetlen, a példakép, aki raktárosként is lökte az igazságokat ógörögül, németül vagy akár latinul. Lagalábbis az volt egyetemistaként: később már cizelláltabb lett a kép. Egyszercsak elkezdett zavarni megkérdőjelezhetetlen kinyilatkoztató stilusa: vele nem lehet vitatkozni, el lehet fogadni amit mondd, mert úgysem érted, ha ellentmondanál neki.
Hamvas az értelmiségi Coelho: csak az élet nagy igazságaival - közhelyeivel? - foglalkozik, és mindig úgy csűri a szót, hogy egy ponton elveszd a fonalat. Mert mi már nem vagyunk otthon a latin és görög műveltségben annyira, nem tudunk annyi nyelven és nem olvastunk annyit. Csakhogy immár túl a 30-on feltűnik az is, hogy mennyiszer mond valamit idegen nyelven csak azért, hogy ne magyarul irja, hogy a példái valahogy sántitanak, ha tényleg belegondolunk, és egy kicsit utánanézünk annak amit állit. Persze valahol igazságtalan ez, hiszen eltelt 50 év azóta, és a popzene, a pop art és még millió dolog elmosta azóta a megkérdőjelezhetetlen referenciáit, hiszen jöhet ő Platónnal, de én meg azt mondhatom, hogy a modern korban már semmi jelentősége nincs neki, és akkor egyenlők vagyunk. Hmm, tényleg egyenlők? Vagy csak a műveletlenség beszél belőlem?
Rendben: szögezzük le, hogy az életműkiadás 26. kötete nem egy Karnevál. Sőt, nem is művészetről szól, hiszen minden amit művészetről mond, azt vagy a filozófia, vagy az éppen aktuális gondolata felől közeliti meg. Itt egy példamondat: "Mondrian kétségtelenül a legjellegzetesebb művész azok közül, akiket modernnek neveznek, sokkal inkább, mint Klee, aki csaknem teljesen az esztétikus körén belül kisérletezik.." Bólogatunk. Igen. De nem gondoltunk bele: miről is szól ez a mondat? Mondrian, mint legjellegzetesebb művész? De miért? Nincs leirva. És itt a hiba, ugyanis ilyen mondatokat könnyű leirni, de utána ha én végiggondolom, akkor nem áll össze. Ha csak Klee és Mondrian van, akkor is miért Klee veszit? Mert nem elég absztrakt? De nem erről volt szó...
Nem folytatom, a lényeg megvan. Hamvas ilyen mondatokat ir: "Mondriannál ez a vonal a katarzis." Persze kiragadtam a szövegkörnyezetből, de Hamvas mindig nagyot mond, és sosem magyarázza meg, sosem tudjuk meg mit miért mondd, és a következő mondatban már Picasso kerül elő. Ez talán inkább már fárasztó olvasni.
Akkor ez most egy rossz könyv? Szó sincs róla. Hiszen Hamvas nem művészettörténész és nem művész. Filozófiai szempontból érdeklik a dolgok, és azért ilyet ritkán lehet olvasni. Csak éppen nem orákulum, ezt akartam csak megjegyezni, apró lábjegyzetben.