2013. november 19., kedd

Allen Ginsberg a Ludwigban


A beat nemzedék számomra abszolút referenciapont. Nagyjából Kerouac olvasásától számolom azt az érzést, amikor azt mondtam egy könyvre, hogy ezt nekem irták. Ha úgy vesszük, minden addigi könyvet zárójelbe tett, de persze nem kellenek a nagy szavak. Helyette mondjuk azt, hogy az arra fogékonyaknak megmutatja, hogy nem kell megfelelned a társadalmi, családi elvárásoknak ha nem akarsz. Ajaj, máris közhelyesedek, de aki mondjuk látta a Holt költők társasága filmet, annak csak annyit kell mondanom, hogy Kerouac legalább akkora hatással volt rám, mint mondjuk az a film. És igen, iskolába járni nem azt jelenti, hogy szépen bemagoljuk a tananyagot és kész, mint ahogy az élet sem abból áll, hogy dolgozunk, aztán még otthon a vacsoránál is szépen kell ülni a széken. Ha úgy vesszük, én kötelezővé tenném a lázadást. Ott van pl. Csontváry, nem járt a Képzőre, nem volt tagja a kánonnak, de nem is kellett az életművéhez.

Térjünk vissza. Hogy kerülnek ők a Ludwigba, bármennyire is fontos vers is az üvöltés? Na ez egy jó kérdés, és speciel két rossz és egy jó válaszom van rá. Az egyik rossz az, hogy ezt a tárlatot a Centre Pompidou Metz-től vettük át. A másik: a beat nemzedéket fontos tanulmányozni, márcsak történelmi szempontból is. Ehhez képest a jó válasz az, hogy ezek az emberek nemcsak irtak, hanem a rajzban, festésben is aktivak voltak. Nagy kár, hogy ebből pont csak izelitőt látunk. A helyzet az, hogy ezzel együtt azért inog a léc, hogy nevezhetjük-e „rendes” kiállitásnak ezt. Egyrészt a terek elég nagy része le van zárva, vagyis jóval kisebb az alapterület, mint lehetne, másrészt kizárólag videókon keresztül követhetjük a beateket. Ha már videó, akkor viszont nagy vászonra vetitett, aláfeliratozott, jó minőségű, szóval dolgoztak rajta. Innentől az egyszerűség kedvéért mondjuk azt, hogy aki semmit sem tud a beat nemzedékről, az ne menjen el erre a tárlatra, mert semmit sem fog kapni. A videókon Ginsberg beszél főleg, néha feltűnnek a többiek is, interjúkat adnak, performanszot adnak elő, vagy csak felolvasnak, de természetesen nem láthatjuk őket, amint nem megtervezett videón szerepelnek, netán egy pubban ücsörögnek, vagy csak élik életüket, ami elég természetes is, hiszen ők még nem médiaszemélyiségek voltak, talán nem is engedték volna hogy valaki kövesse őket egy kamerával. Éppen ezért bennem pl. eleve fel sem merült, hogy készült róluk egyáltalán bármilyen videó, igy aztán hálásan vetettem rá magam a töredékekre. Azt viszont el tudom képzelni, hogy akinek semmit sem mond Burroughs neve, az ásitozva hagyja ott az egészet. Pedig ha nem is könnyen vagy gyorsan, szépen körvonalazódnak a főbb csomópontok, amik alapján meg lehet rajzolni a képet. Kerouac kézirata, ami egy 35 méter hosszú irógéptekercs, a Six galéria, a Columbia egyetem, egy kis Mexikó persze, a hegy ahol Kerouac tűzőrködött. Örömmel láttam, hogy a Dharma hobók, ami nekem is a kedvencem, többször is feltűnt, mintha az lenne a főműve, nem pedig a másik, ami most eredeti tekercs változatban is megjelent.

Mielőtt elérzékenyülnék, vagy mesedélutánba torkollna a bejegyzésem, még egy ajánlás. Ginsberg az egyik videón Párizsban jár és azokról a helyekről beszél, ahol számukra fontos dolgok történtek. Ez a videó kiváló arra, hogy egy kicsit kielégitse az egyébként csak elképzelhető helyszineket, kicsit közelebb hozza ezt az egészet. Mindenesetre számomra nagy élmény volt, azon kaptam magam, hogy a vezetéknélküli fülhallgatóval sétálok a videók között, és egyszerre hallgatom a francia interjút és olvasom a képaláirásokat, miközben a képek peregtek a szemem előtt. Azt hiszem este előveszem a Dharma Hobókat.

Nincsenek megjegyzések: