A borhamisitás és a műtárgyak

Jópár milliót elraktak maguknak azok a leleményes hamisitók, akik drága, ezért kevesek által ismert borokat hamisitottak elég nagy tételben. A hamisitás jóformán kézenfekvő volt, hiszen a borok megitélése szubjektiv, kostolás útján elég nehéz megmondani, hogy elég jó bor-e az éppen felbontott nedű, kockázat jóformán tehát nincs is. Valami hasonló történt, mint a Rippl-Rónai képekkel Kaposváron: a kékfénybe már csak valószinüleg a túl nagy mennyiség miatt kerültek a hamisitók, nem egy kép miatt.
Rippl-Rónai kapcsán amúgy szinte az első gondolatnak az eredeti-e kérdésnek kell lennie, mióta a 90-es években tényleg nagy számban bukkantak fel nyilvánvalóan és kevésbé nyilvánvalóan hamis képek, de olyan mennyiségben, hogy az teljesen lehetetlenné tette a fedőtörténeteket (amik általában egy festővel barátkozó nagymamában merülnek ki).
De miért is hamisitják egyáltalán a képeket? Egyrészt azért, mert nincs semmiféle központi adatbázis, ami leirja, hogy ez és az a kép itt és ott van, sokszor a festők életműve sincs feldolgozva, emlékezhetünk nemrég felbukkant Csontváry-ra pl. csak a jó ég tudja, hogy valódi-e az a kép...Más festőknél is előfordul, hogy nem az összes képét ismerjük a festőnek, tehát simán jöhet valaki, mutathat egy képet, ami olyan, mintha a hires ember festette volna - és..Na nem, ennyire azért nem könnyű. A nagyobb festőknél általában van azért támasz, mégha nem is oly kézenfekvő. A helyzet az, hogy léteznek eredetvizsgálók, akik pénzért ugyan, de megmondják a jól megalapozott véleményüket, amivel általában nehéz vitatkozni. Pl. kevesen tudják, de vizjel nélküli papirt csak 1860 után használtak, tehát ha valaki egy korábbi rajzot hoz, de a papiron nincs vizjel, az... A gond csak az, hogy a vásárlók általában nem szakértővel vizsgáltatják a képeket, hanem történeteket akarnak, azt pedig szállitják a hamisitók gond nélkül.
Mégis hogyan lehet meggyőződni az eredetiségről? Árulkodó lehet pl. a vászon és a festék minősége. Munkácsy pl. a legjobb párizsi alapanyagokkal dolgozott, de az is nagyon furcsa, ha egy olyan képet mutatnak, ami nem ismert, nem volt sehol kiállitva, nincs benne életműkatalógusban. A képet is érdemes közelről megnézni. Bizonyos festőknek megvannak a maguk kézjegyei, és sok-sok gyakorlattal ki lehet szűrni, hogy ezt biztosan nem az festette, akinek a szignója ott van, ezt persze a kezdőknek nem ajánlja senki.
A legjobb ellenszer szerintem a gyanú. Hol látom a képet? Galériában? Egy kocsi hátsó ülésén? Egy nagymama lakásában? Ki az eladó, és miért adja el a képet? És miért nekem kinálják megvételre? Ne legyenek illúzióink, értéket általában pénzért lehet kapni. VAn olyan galéria, amelyik garanciát vállal.
De. Szerintem még igy is túl nagy a kockázat. Mivel az értékes festők, amikor a képet készitették, még nem arra gondoltak, hogy ezt hamisitani fogják, ezért legtöbbször nem mérvadó sem a szignó mássága, se a téma, se az ecsetkezelés, vagy nem önmagukban. Bele kell menni az életrajzokba, katalógusokat kell venni, egyszóval időt kell szánni a képek megértésére. Viszont ez azt is jelenti, hogy ez egyszerűen túl sok befektetés, ami sohasem térül meg. Ne feledjük, az eladó képek 90 %-a hamisitvány, és nem csak a Matisse-ok, amikből mára többezer kép lóg valahol. Nem csak Rippl Rónait hamisitanak...