aatóth franyó a Várfok Galériában

Galériák hétvégéje van, csak ezt már magyarul nem lehet kiirni, mert úgy nem hangzik jól, igy tehát "galeri vikend" van, de ami ennél fontosabb, hogy néhány kiállitásmegnyitót is ide időzitettek. A Várfok galériára pedig figyelni kell, ezt az elmúlt hmm, tizensok évben már megtanulhattuk. Bár láttam mást is ma, de úgy érzem, hogy ezzel kell kezdenem, és ez ezúttal értékitélet is, bár lehet, hogy igazságtalan. No de a kiállitás megér pár percet az életünkből. Egyrészt érdemes elolvasni a felvezető szöveget, ami rögtön egy más dimenzióba helyezi az egészet azzal, hogy elárulja, hogy a művész immár inkább Thaiföldön alkot, és csak néha ruccan haza hozzánk, ezzel pedig egyrészt fityiszt mutat a megélhetési művészetnek, másrészt azt is sugallja, hogy a művész kivül kerül az idő normális folyásán, amin a reggeli dugókat és a délutáni bevásárlást értjük. Lehet irigykedni, de feltétlenül izgalmas, hogy neki sikerült ez. Mondjuk azt is hozzátehetjük némi helyismeret birtokában, hogy bizony az az ország nagyon olcsó, és nem egy német egyszerűen oda költözött, mert ott a félretett pénzecskéje élete végéig elég. No de lehet utánozni, vagy egyáltalán bátorságot meriteni ebből.
Persze ettől még a képeket nem nézzük másként, azoknak bizony nagyon is szigorú szűrőn kell átmenniük, és itt már nem annyira rózsás a kép. Egyrészt ott vannak a méretek, amik immár vesszőparipámnak is nevezhetek, szóval még éppen elmennek, de örültem volna, ha nagyobbak. De ez mellékes. Igazából azt gondolom, hogy a képek - kevés kivétellel - kontextusból kiragadva vagy netán hasonló művészek munkái után nézve éppenhogy átmennek azon a minőségi elváráson, amit egy festő elé állitunk. Persze ki vagyok én, hogy kritizáljak, de sok-sok képi megoldást bizony már láttunk máshol, bár még igy is a rendkivül jó szinhasználat kiemelkedik. Karakteres képek ezek, és lehet őket rajongásig szeretni. Viszont olyanok is lesznek, akik majd megvonják a vállukat, hogy jó, de nem igazán mai képek.
Amit viszont még nem láttam sehol máshol, legfeljebb hasonló ötletből készült nagyon más megoldást, azok a tévék. A művész lefestette őket, és a képernyőt is, de olyan rafináltan, hogyha bekapcsoljuk a tévét, és nem kapcsolunk adást, csak a hangyák háborúját, akkor döbbenetesen élénken kirajzolódnak emberek, akik mindenfélét csinálnak, és az egész annyira döbbenetes és élvezetes látvány a folyton változó világitással ("hangyaharccal"), hogy ez nevetésre késztet.
Azt is jó volt látni, hogy legalább 40-50 ember elment a megnyitóra, mint társadalmi eseményre, és ez azt mutatja, hogy lám, még van kortárs művészetre szomjazó ember, tessék csak tessék.