hamis Duchampok szerteszét

Annyira megtetszett a hamisitás témakör, és annyira nem olvasható e témakörben elegendő anyag, úgyhogy egy kicsit mélyebben is beleásunk a témába. Már csak azért is, mert rengeteg vicces történet is kapcsolódik ide, feltéve hogy épp nem minket kárositottak meg...
Kezdek egy személyes történettel. Megkeresett egy kedves ismerős, hogy volna neki egy (vagy inkább az ismerősének) Gulácsy-ja. Az illető egészen olcsón meg is válna tőle, mert mindenféle pénzügyi gondok gyötrik (na ja, engem is!). Felröhögtem, és sajnos elfelejtettem megkérdezni az árat. De ez annyira jó vicc, hogy csak na. Merthogy Gulácsy az egyik legkönnyebben hamisitható festőnk, és az életműve már rég múzeumokban pihen, ami meg nem, attól meg nem válnának semmi pénzért. Még az is idevág, hogy az élete vége felé, a szanatóriumi kezelése idején festett képek közül nincs meg mindegyik (vélhetően), az életmű sem teljes, oda aztán szinte bármilyen képet el lehet sütni.
Ugyanez a fickó hozott egyszer egy másik képet, hogy nem tudja kié, de jó kép, és olcsó (valamiért a hamisitók mindig az olcsóval kezdik). Meg is mutatta a képet, amin jól olvasható volt a Ziffer felirat. Na most egy kertrészletet látva azért nem lenne nagy okosság kitalálni a vélhető festőt, csakhogy miért nem azzal jön? Talán hogy én fedezzem fel? Mert én okosabb vagyok, és majd jól megveszem olcsón, mert ő nem talált ilyen nevű festőt? Ne röhögtessenek, kérem.
Egy másik emberke aláirás nélküli, bűnrossz képet hoz. Kb. olyan, mintha valaki elkezdett volna valamit, de nem jutott messzire. Az eladó szerint ez egy kismesteré a Nyolcak vonzásából. Na ja, én meg Jézus unokaöccse vagyok, igaz távolról. A kép minősithetetlenül gyenge.
Egy másik alkalommal Magyar Nemzeti Galéria pecsét van a hátoldalon. Na igen, mert régebben el lehetett vinni képet oda, és ott szakértők irásos szakvéleményt adtak, emellett valóban ragasztottak cimkét is. Ha viszont csak a cimke van meg, akkor a szakvélemény nemigen felelhetett meg...
A fő probléma egyébként az, hogy a kép végső soron egy vászon, némi festék, egy kis ez-az, de semmi hologramos azonositó vagy uv fényben világitó jelzés. Ez nem csoda: a festők sokszor nagyon szegények voltak, és pl. Vajda Lajosnál már eleve a vászonkép nem is nagyon létezik, jó minőségű meg pláne. Pl. Munkácsy-t ezért nehéz hamisitani: nála az alapanyagok tényleg drágák, a vászon holland satöbbi.
Na jó, de akkor semmi esély lefülelni egy hamis képet? Azért nem egészen ez a helyzet. Egy képnek ugyanis sokszor van előélete, vagyis egy első tulajdonosa, egy számlája mondjuk, egy kiállitási cetlije, egy könyv megjelenése, ezekből lehet, hogy összeáll valami. Másrészt meg a komolyabb gyűjtők maguk is rakhatnak a kép hátoldalára immár valódi minőségű certifikációt, és ha ezt a gyűjteményt ismerik mondjuk a szakmában, akkor elképzelhetetlen, hogy ugyanazt a képet beveszik máshol, mint eredetit. De a szakértők sem tévedhetetlenek. Egyrészt lehet, hogy a másolat tényleg nagyon meggyőző, másrészt meg egy hmm, szakértő, megfelelő pénzért kiállithat hamis szakvéleményt is. Nem tiltja semmi. És a szakértő lefizetése általában olcsóbb, mint a kép.
A legnagyobb kérdés azonban az, hogy miért ennyire értékes egy Paál László kép mondjuk? Miért ér 20 milliót, amiből egy jó lakást lehet venni, egy száz éve festett vászondarab? Ez annyira jó kérdés, hogy erre legközelebb fogok válaszolni.