2014. december 22., hétfő

2014 top 10 második rész



5.  Szilágyi Sándor: neoavantgárd tendenciák.. könyve ugyan már tavaly karácsonykor a boltokban volt, de rögtön hozzátehetjük azt is, hogy a mai könyvpiaci helyzetben ez az átfogó és igényes kiadvány nem sok helyen volt elérhető, mint a jó könyvek általában. Ezért illendő megemlékeznünk róla, hiszen nagyon komoly hiánypótló szakkönyv az 1969-1984 közötti időszak fotótörténetét dokumentáló mű. Legfőbb érdeme, hogy nem próbál meg elfogult lenni és nem sztárol: éppúgy megjelenik Hajas, Vető, Kerekes, Erdély, Benkő, Szilágyi, meg még millióan, és a képanyag is igényes, nagyméretű, kiváló minőségű. Sajnos, mint ilyenkor általában, kimaradtak nevek, Kerekes Gábor pedig többször is szerepel, de ezek apróságok. Az nagyon átjön a könyvből, hogy az irója otthonosan mozog a korszakban, és szeret a témával foglalkozni ,ez pedig nem kevés.

6. Robert Capa szinesben. New Yorkban ez is lehetséges, kitúrták a hatalmas életmű eddig nem igazán látott szines képeit, és ezzel egy nagyon ellentmondásos anyagot hoztak napvilágra. Capa fotóinak lényege ugyanis a szinmentesség, elképzelni is nehéz emblematikus képeit szinesben, mégis itt vannak ezek a képek. Az életművön belül persze szinte elhanyagolható mennyiségű képről van szó, és a témák sem lényegesek, szép lányok, boldog emberek,  mégis a kompoziciós tudás ugyanaz, a képek magabiztosak, jók. Mégis fellélegezhetünk, hogy az életmű zömmel fekete-fehér: nehéz lenne a hires képeit szinesben elfogadni...

7. Kerekes Gábor életműve azért is olyan fontos, mert bár más is dolgozott archaikus technikákkal, ő szinte névjeggyé tette, folyamatosan csiszolgatta a módszereit. A másik fontos, amit meg kell emliteni, hogy aktivan tanitott, a szakmában szinte mindenkivel kapcsolatban volt, ez volt az élete, a fotóház könyvtárában pl. akkor is össze lehetett futni vele, amikor mással nemigen. Harmadikként emlitem, de elsőként kellene azt, hogy ő azon kevesek közé tartoznak, akik nemzetközileg is értékelhető karriert futottak be.

8. Havadtői Sámuel a Makláry galériában. Na igen, ettől szubjektiv ez a válogatás. Nem sok racionális okom van épp őt kiemelni, de mégis nála érzem azt, hogy nagyon tudatosan alkot, és a kivitelezés éppoly preciz és kidolgozott, mint egy Michelangelo szobor. Azt ugyanis tudni kell, hogy ma a művészet nem Monet és nem is Pollock, a véletlen vagy esetlegesség nem  játszhat semmilyen szerepet a műalkotásban, annál inkább a preciz felületek, kidolgozott minták, végtelenül aprólékos finomságok. És ebben a műfajban ezek a képek a legek. Az ötlet pedig, hogy csipketeritőt dolgozik össze a képpel, leirva bénán hat, de élőben látva értelmet nyer. Összességében nagyra értékelem a művészetét, ami olyasmi, mint amikor az eminens tanuló felel: bele lehet kötni, de minek?

9. David Lachapelle Bécsben. Na őt legalább nem kell magyaráznom. Aki nem ismerné, a tulajdonképpen a giccs szélén mozgó fotós végtelen költségvetéssel olyan képeket hoz létre, amelyek provokálnak. Hogy kit és mivel, az majdnem mellékes: feltűnik itt Jézus, aki egy drogdilert térit jó útra, műanyag plázanő mutat érzelmeket, a macsó szoláriumba járó hapsik leereszkednek az igazi világba, és persze a divatlányok is megjelennek minden mennyiségben.Aki egyszer látott már Lachapelle képet, az nehezen tudja elképzelni, hogy van olyan ember, aki nem, ez pedig azt jelenti, hogy a képei egyediek és jelentéssel is birnak. Az biztos, hogy ez egy kötelező kiállitás volt, aki lemaradt, az igy járt!

10. Aatoth Franyo a Várfokban. Épp miután megdicsértem a blogban, hogy mennyire egyedi a tévéképernyőre festés, jöttem rá, hogy de hisz volt már ilyen, de sebaj. A tévéképek ugyanis még igy is nagyon erősek voltak és a kiállitásnak csak egy kis részét tették ki. A képek valahogy pont a Várfok termeibe illettek, kicsit merészek voltak, de még az elfogadhatóság határán. A művésznek pedig ezúton gratulálok, amiért képes volt áttenni a székhelyét Thaiföldre, végre egy művész aki nem szenved!

Nincsenek megjegyzések: