2014. december 18., csütörtök

Mi a hasonlóság Ujj zsuzsiban és Keith Haringban?



Bár én csak most szereztem meg a katalógust, a Tate Modernbe eljutó (1 képét kiállitották) művésznő-énekes elsősorban a Missionart-nak köszönhetően nem merült feledésbe, és szintén ők voltak azok, akik a könyvkiadást is szponzorálták, örök hála ezért. A kiállitással egybekötött könyvbemutató idén elég jó koncertbe torkollott, a képek pedig abszolút meggyőzőek voltak, az anyag pedig most is aktuális.
De honnan is kéne megközeliteni Ujj Zsuzsit? A hetvenes években járunk, New York-ban ekkor tört ki a nyilvánosságra az a művészréteg, akik nem fogadták el, hogy a nők helye a konyhában van. Több összegző kiállitás is készült erről az időszakról, kezdetben inkább vicces, ahogy a fakanalat dobverőnek használva tüntetnek, később azért már jórészt túlléptek ezen a kezdeti formán. Ma már nehéz elképzelni, hogy pl. Ország Lili is milyen megpróbáltatásokon ment keresztül, meg rajta kivül még jópár csajszi (persze ők tiltakoznának a szó ellen leghevesebben). Valahogy mégis megmaradt a nőművészet szó, ami ugyebár rögtön lekicsinyitő jelző is, hiszen jó nőművész vagy = a nők között jó vagy, egyébként nulla. Valahogy a művészettörténet mégis a pasikról szól, elvétve feltűnhet ugyan egy Annie Leibovitz mondjuk, de neki mérföldekkel kell jobbnak lennie a férfiaknál. Különben máig tart az a közkeletű nézet, hogy a magányosan alkotó férfi művész az zseni és elképesztő mélységekig jut el, Vajdától akárkiig lehetne sorolni őket, ugyanez nőben viszont nem elfogadott, művészkedjen, de aztán tessék inkább gyereket nevelni.
A probléma csak az, hogyha én is erre a gondolatmenetre fűzöm fel az irásomat, akkor pont hogy erősitem a sztereotipiát, pedig Ujj Zsuzsi képei elsősorban a nőiességről szólnak. Testfestései és kitárulkozása, ami nem elsősorban testi, inkább lelki értelemben Tracy Emin-t idézik, aki a Tate-be nemes egyszerűséggel bevitette a hálószobáját, és ezen keresztül az abszolút magánéletbeli testiségét, de gondolatait éppúgy, anyaga mégsem a nemi szervei kukkolására épit, hanem azokra az érzésekre, amik -valószinüleg - más nőkben is felmerülnek. Ilyen értelemben a Szex és New York tévésorozatra utal, ahol szintén nem a szexualitás a lényeg, hanem a nők érzései.
Ha viszont testfestés, akkor miért ne hozzuk be Keith Haring-ot? A photo magazin Annie Leibovitz különszámában mutat be egy képet, melyen Keith Haring teljesen meztelenül és saját maga által kifestve jelenik meg egy szimbólikum szobában. Persze nem ő az egyedüli testfestő, de a gesztus és a beállitás nagyon hasonlit, azzal az apró és nem bántónak szánt megjegyzéssel, hogy mig Annie a legjobb technikával, gondos világitással dolgozott, addig Ujj Zsuzsinak használt kamerával és a magyar valósággal kellett megküzdenie a 30 nm-es szobájából leválasztva egy sarkot, ahol alkothatott. Ezek után talán nem lenne sportszerű felróni neki a képei millió hibáját, de muszáj megemliteni, mert a garázshangulat ez esetben találó, és Ujj Zsuzsi esetében nem bántó. Persze ha valaki most próbálkozna hasonlóval, az inkább szerezzen rendes eszközöket előtte...
A művésznőt nyugodtan együtt lehet emliteni a kor “sztárolt” művészeivel, és ezért én minden lánynak megmutatnám, aki épp fel akarja adni az álmait az úgynevezett valóság ellenében. Ez aztán a feminizmus..

Nincsenek megjegyzések: