Filmajánló: Marina Abramovic: the artist is present

Talán az Ai Wei Wei mozi sikere hozta el a vállalkozó kedvet kortárs művészek bemutatására, talán ez is csak egy újabb állomás a youtube generációnak, de az biztos, hogy valójában nem sok bemutatható személy mozog a művészvilágban, akiről tényleg érdemes egész estés filmet késziteni nem kizárólag rajongóknak. Én mondjuk egy Tót Endre filmet látnék szivesen, a performance-ai ma is hatnának, a művészetkritika Erdély Miklós irányba halad, lásd legújabban egy visszaemlékezést az ebéd cimű performance-ára, Marina Abramovic pedig kézenfekvő. Persze úgy az, hogy a new york-i Moma életműkiállitást szervezett neki, és aki ott életműkiállitást kap, az legkésőbb másnaptól nagy ember (ha addig nem volt az). A művész már a Mome összegzés előtt is letett jópár dolgot az asztalra, többek között Belgrádból indulva sikeres feminista művész lett, akire Párizstól Miami-ig hivatkoznak. Hogy is lehetséges ez? Egyrészt a feminizmus sokáig a levegőben volt olyan művekkel, mint pl. a tányércsörgést és egyéb zajokat prezentáló nőművészek, akik ezzel a konyhai kiszolgáltatottságra utaltak, mások a női testet a sztereotipiáktól eltérő helyzetbe helyezték, ami a szűk művészvilágban rendben is van, de a szélesebb közönségnek Marina egyrészt szemérmetlen testi kitárulkozása kellett, másrészt a performance-ai álhatatossága. Ő az, aki nekifutott a falnak nem egyszer, nem kétszer, megvágta magát, direkt fájdalmat okozott magának és mindezt a végletekig elnyújtva, ötvenszer, százszor, akárhányszor, csak azért, hogy átmenjen az, hogy valami nincs rendben a nők elfogadottságával.
A Mome kiállitás cime -a művész jelen van - egyáltalán nem átvitt értelmű, hanem Marina a kiállitás 3 hónapja alatt minden nap a teljes nyitvatartási időben jelen volt a kiállitótérben a neki kikészitett székben. Noha semmit sem csinált, ez a jelenlét jól jellemzi az álhatatosságát. Kicsit minden művész szeretne olyan álhatatos lenni, mint ő, és hogy ne legyek olyan patetikus, azt is megjegyzem, hogy egyben ez egy jól megjegyezhető "sztori" is egyben, noha nyilván nem ő volt az első, aki beépitette magát a kiállitásába. De mindez nem baj, a szélesebb környezetnek talán annyi lejön a filmből, hogy a nőknek "valami bajuk van", a szűkebb művészetkedvelő réteg viszont sokáig fogja emlegetni mint referenciát.