Filmajánló: Who the f..is Jackson Pollock?

Szeretjük a tündérmeséket, ezért aztán mindannyian vevők vagyunk erre a történetre: egy 73 éves kamionsofőrnő egy isten háta mögötti kaliforniai boltban megvesz 5 dolcsiért egy festményt, aztán otthon az egyik ismerőse elhinti benne a tündérmesét, hogy az egy eredeti Pollock kép. Amitől ez izgalmassá válik, hogy utána jönnek a szakértők, akik aztán jól egymásnak ellentmondanak és ebből a komédiából összehoztak egy több mint egyórás filmet. Mókás.
A valóságban ez a történet elég egyszerű. Nincs szignó, nincsenek háttérdokumentumok korábbi eladásokról vagy gyűjteményekről, a kép pedig önmagában ugyan hasonló stilusú, de nem tűnik egyértelműen annak. Snitt.
Csakhogy: miért ne lehetne egy amerikai tündérmesét összehozni ebből? Hiszen ha egy öreg néni találhat egy fel nem fedezett képet, akkor ez még mindig a lehetőségek országa, és amúgy is, a művészet világa elég zárt és átláthatatlan ahhoz, hogy egy ilyen történetet sokak elhiggyenek. Már eleve ott a legkisebb fiú nekiindul a világnak tündérmese, szóval ha azt merészelem állitani, hogy nem eredeti a kép, akkor irigy, sóvárgó szemét vagyok, aki legszivesebben elcsaklizná a nagyitól 20 dolcsiért a képet, hogy aztán én adjam tovább dollármilliókért. Ez rendben is van.
Másfelől nem nehéz párhuzamot húznunk a minap megjelent titokzatos "Munkácsy" kép és e között. Hiszen az is szignó nélküli, stilusjegyeiben hasonlit Munkácsy képeihez, szóval miért ne lehetne az ő képe (az indexen van cikk róla)?
Azt hiszem érdemes a hülye vagy kisfiamnál kicsit részletesebb okokat irnom a miért nem Munkácsy és Pollock a festő kérdésre, anélkül hogy egyik képet is láttam volna eredetiben. Ezek a történetek ugyanis mind hasonlóak. Egyrészt kezdjük azzal, hogy ezek az életművek már mind feldolgozottak, mindkét festőről jópár könyv és album jelent meg, a bizonyitottan általuk festett képek valóban sokat érnek és ne legyenek illúzióink, hogy már rég vagy egy hires múzeumban vannak, vagy gyűjtőknél. Akármennyire is jól hangzik, hogy "az apám találta a pajtában" vagy bármi hasonló, ez nem magyarázat. A kezemben Francis Bacon: L'atelier cimű könyve, ami a festő műtermében talált képeket leltározza szinte papirfecni szintig. Nos, ne gondoljuk, hogy Pollock műterméről, miután az egyik leghiresebb festő lett, nem készült leltár, hiszen egy 10 * 10 centis kép is érhet párezer dollárt, a pénzt pedig mindenki érti. Ha ezekben nem szerepel a mű, akkor lehet ugyan az a mese, hogy elajándékozta, de akkor miért nem szignózta?
A másik probléma a hol volt eddig kérdése. Egy értékes műről adásvételi szerződések, leltárbejegyzések, cimkék árulkodnak, amiket ugyan meg lehet próbálni hamisitani, de itt nem erről van szó. Pontosan azért, mert első pillantásra nehéz megállapitani egy mű eredetiségét, általában dokumentumok tömkelege áll a rendelkezésre. Ha egy fontosabb gyűjtőnél volt, akkor ott bizonyára leltári számot kapott, szakvéleményt, és egyáltalán: ezekből a gyűjteményekből ritkán kerülnek ki képek.
Most beszéljünk a festményhamisitásról. Óriási üzletág ez. Aki látott már a Falk Miksa utcában cigányoktól Ladából árult "eredeti" Moholy-Nagyot, netán egy szakértő bemutatta neki a tipikus hamisitási módokat, nehéz nem arra gondolni, hogy valakinek igencsak érdeke a kép tisztára mosása (egyébként ez a probléma a Virág Juditnál árverezett Csontváryval is, bár nem ismerem a háttéranyagokat, tehát nem mondanám a képre, hogy hamis vagy nem). De: szinte az összes hires festőt körülveszik a hamisitványok, Gulácsynál azt mondják, hogy hát úgyis elmebajos volt, azért olyan a kép, Munkácsynál a kevésbé ismert kismesterek hasonló témájú képeit szignózzák át, és mondjuk Vaszary-nál az életmű olyan szerteágazó, hogy abba bele lehet rakni egy "eddig nem ismert" képet.
De térjünk vissza a filmre, ahol hirtelen a semmiből egyszercsak előkerül egy szakértő, akit Biró Pálnak hivnak, és közli a nagyival, hogy talált egy kéznyomot a kép hátoldalán, ami szerinte megegyezik Pollockéval, mert most ment el a műtermébe, és lefotózott pár festékesbödönt, amin rajta van az ujjlenyomata. Ez jópofa, majdnem olyan jó, mint a "Munkácsy" képnél az a magyarázat, hogy a Pilátus képén hasonló alakok szerepelnek mint A képen. Na ez mondjuk konkrétan a hamisitó leleplezése, mivel Munkácsy pont nem ismételgette folyton a figuráit, pláne nem ennyire nyilvánvalóan. De vissza az állitólagos szakértőnkhöz, akiről megtudjuk, hogy Montrealban lakik, és bár neki mindegy, hogy a kép valódi vagy nem, de azért jópár hónapos nyomozásba kezd, hogy valahonnan összemaszatoljon egy ujjlenyomatot. Ha csak úgy nézzük a filmet, mint egy érdekes történetet, nem is tűnik fel azonnal a bibi: egy független szakértő miért is vállal szerepet egy ilyen történetben? És miért jelenti ki egyértelműen, hogy márpedig ez ő, csakis a nagy Pollock lehet, egyetlen ujjlenyomatdarabból?
Ilyen ez a művészvilág. Kár, hogy az álszakértő ezúttal egy magyar, akiről a New Yorkernek kell 200 oldalas tényfeltárót irnia, mire leleplezi egyéb gazságait. Apropó, van nálam egy "eredeti" Rothko, a festő egy elfeledett korszakából, olcsón adom...