Van egy olyan érzésem, hogy a szüleim generációjának van egy óriási frusztrációja, mégpedig a sosem látott technikai fejlődés. Az is bosszantó, amikor a sok nyűggel összerakott weblapom 1 év alatt elavul, de mekkora frusztráció lehet az, hogy leéltek 30-40 évet az előző rendszerben, aztán egyik pillanatról a másikra olyan dolgokhoz kéne érteniük, mint a digitális fényképező, mobilok, táblagép, dvd-iró..Emlékszem, mekkora kult volt (érthetőbb formában: jófej) apám, miközben megmutatta hogyan kell passziánszozni egy 386-os számitógépen. Ma meg.. A telefonban alig bir egy számot átirni. Ettől még elmesélheti nekem, milyen volt Cobold programozási nyelvben alkotni, de valahogy mostanában nemigen beszélt a Javascriptes felfedezéseiről.. Tehát igencsak kétélű fegyver a nosztalgiára hagyatkozni egy könyvben, amikor a technika már rég túlhaladta a leirtakat...
Nem kell belemennem a fotótörténetbe ahhoz, hogy nyilvánvaló legyen: az analóg fotó mára már emlék, pár apámkorabeli ember még benne van, de talán már kár is nosztalgiázni ezen. Ami megmentheti mégis ezt, az a stilusérzék és a jó történet. A stilus megvan és több kérdésünk lehetőleg ne is legyen. Ez viszi előre a könyvet, és emiatt bocsátok meg olyan történeteket is, mint egy kőbányai munkásszobor utóéletének követése..Egyszerűen kellemes időtöltés olvasni a könyvet, elmerengeni az analóg gépeken, kicsit hasonló érzés, mint a fotóművészet lap interjúit olvasni..Nem is szólok a sok félkész vagy törölhető minőségű szövegért, a könyv igy is megér egy délutánt. Ha másért nem, hát azért, hogy megtudjam, min fog rajtam röhögni a következő generáció..
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése