Már előre
felteszem a kezem: én ezt az egészet nem értem. Nem is kell feltétlenül érteni
mindent, ez igaz, a művekről eldönthető enélkül is, hogy tetszik-e. De azért
valami nem stimmel. Lássuk a tényeket:
A Kisterem egy
pár éve indult galéria, amely rövid idő alatt elég fontos lett. Átvették a
múzeumok helyét, mondhatnám taktikáját, és művészettörténetileg már befutott,
sőt sokszor felkapott embereknek szerveztek kiállitásokat. Pont mintha a
Műcsarnok lennének, csak ugye kisebbek. Külföldön is aktivak, sőt vásárokra is
mennek, ez egyrészt kezdőtőkét feltételez, ami nagyon jó, másrészt
ismeretterjesztést külföldön, ami szintén nagyon jó. Szóval egy rossz szavunk
nem lehet a galériára. De ki az az Albert Ádám?
Na ez az, itt
kezdődnek a nem értemek. Ádám ugyanis egy kezdő, egy fiatal, én eddig egyetlen
munkáját ismertem, bár a weboldala szerint 2003-ban végzett, sőt már
kiállitásai is voltak. Akkor mégsem annyira kezdő. Jó. Aztán itt van a
kiállitás cime: a bauxit krizis. Namost el kell mondanom, hogy a falakon nagyon
szépen kidolgozott aluminiumra készitett rézkarcokat látunk. Feltűnik a
részletek szépsége, kidolgozottsága, bár az egész képnek olyan érzete van,
mintha inkább egy népművészeti teritő lenne, ami biztosan szándékos, bár engem
egy bizonyos H. S-re emlékeztet, aki Yoko Ono-val is nyomult, de a nevét nem
akarom ebben a kontextusban leirni. A képek ezzel együtt nagyon kicsik, persze
egy rézkarc miért is legyen nagy. De mi a krizis ebben a kontextusban?
Elolvastam a bevezető szöveget a kiállitáson, de abban mindenféle másról
beszélnek.
Ha maradunk a nem
értemnél, akkor mindenki maga döntse el, teritő rézkarcokat lát-e, vagy komoly
munkákat. A tanácsom annyi, hogy a részletekre figyeljetek a képeken. Már csak
azt nem értem, hogy lehet, hogy egy ennyire profi galériában idegesitően villog
a lámpa, kiüldözve ezzel az érdeklődőket is?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése