2014. január 31., péntek

Robert Capa szines fotói a fotóházban New York-ban!

Na ez most valódi szenzáció! A Cornell Capa által alapitott ICP - Center of Photography Robert Capa szines képeiből állitott össze egy válogatást. Ez egyben frappáns válasz arra a ki nem mondott kérdésre is, hogy Cornell Capa halála után fognak-e kellő mélységben foglalkozni vele az eredetileg Robert Capa kedvéért létrehozott intézményben. Azt lehetett már látni korábban is, hogy az utóbbi években az Icp a művészi fotó felől egyre inkább a politikusabb, gondolatébresztő tárlatok felé mozgott, úgyhogy külön öröm, hogy pl. a mexikói bőrönd után még mindig lehet újat mondani Capáról.
Emésszük egy picit a gondolatot, hogy Friedmann Endre, aki a fekete-fehér fotózás egyik szinonimája, gyakorlatilag a fotózás egyik nagykövete, akitől kapásból legalább 20-30 képet bárki fel tud idézni, egyáltalán nem azért fotózott fekete-fehérben, mert az művészi, vagy mert az olyan szép, hanem mert a szines technika még nem járt ott, hogy egy háborús tudósitó is használhatta volna. Vagy éppen nem ez a helyzet, mert Capától már nem tudjuk megkérdezni, hogy gondolta. Viszont tegye fel a kezét az, aki látott már tőle szines fotót. Na ugye.
Egyelőre én is csak a honlapon látott 8 kép alapján tudok véleményt mondani. Ezeknél a képeknél...a szineknek nincs jelentőségük. Legalábbis a háborús képen a fű zöld, de nagyjából ennyi. De. A másik képen, ahol egy hajóról jön le egy lány, ott nem lehet nem észrevenni, hogy a szoknyája a pirosnak köszönhetően uralja a képet. Véletlen volna? Vagy Capa már ennyire tudatosan komponált? Az anya és kislánya képen a szinek sokat hozzátesznek a látványhoz, ugyenez szinek nélkül talán unalmas volna. A lelátós képen...Nem tudom. Nem merek semmit sem mondani. Talán jobbak a képei szinesben talán nem. Belegondolni is alig merek abba, hogy mi lett volna, ha egész pályafutása alatt szinesben fotózik.
Jócskán maradnak kérdéseink. Lehet hogy átirjuk a fotótörténetet?

Nincsenek megjegyzések: