Szilágyi Lenke: bizonyos szinek kiállitása a Raiffeisen galériában

Az emlitett hölgy régóta a magyar fotós terület elismert képviselője, mondhatnám sztárolt tagja, ha ez jelentene bármit is a fotóban, a Nessim galériában élvezettel csámcsogtunk a képein, a Fotóművészet lapban is szerepelt, egy nagyon kedves és visszahúzódó személyiségről van szó, aki viszont igencsak éles szemű. Kedvencem tőle a vonatos képe (naná, mindenkinek az a kedvence), de érdekes, hogy a Cinetripeken a fürdőben készitett képei valahogy nem érdekeltek annyira. Az is rettenetesen furcsa, főleg igy a kiállitás kapcsán kiváló minőségben nyomtatott füzetecskét kézbe véve, hogy "rendes", vagyis forprofit galériában még nem is szerepelt, vagyis tulajdonképpen a szűk szakmát kivéve máshol teljesen ismeretlen.
A most látható sorozatánál eléggé érezhető, hogy abszolút tét nélküli. A képek lehetetlenül kicsik, szinte nézőkép méretűek, ami persze adódhat a hely méretéből is, de ha mondjuk Michel Compte másfél méteres nagyitásaihoz mérem, akkor.. Szóval megint arról van szó, hogy itthon ez még elmegy, talán nem is feltűnő másoknak, de ha a nemzetközi szinthez mérem, akkor nem elég jó.
Szilágyi Lenke képeiben mindig is tetszett, hogy nem konkrétok, mégha konkrét személyt is ábrázolnak, a háttér elbizonytalanitja vagy legalábbis nem erősiti meg a fő témát. Ezúttal a szinek kapnak nagy szerepet, ami tőle kicsit szokatlan, de abszolút találat. Bizony a szinek a képen abszolút főszereplővé lépnek elő, hiába van akár szép lány is a képen, inkább a függöny vörösét nézzük helyette. Ahhoz képest, hogy elvileg a fotó dokumentál, itt nem ezt látjuk, nincs történet, nincs kontextusa a képeknek, ami elsőre zavaró, de aztán amikor megértjük, hogy ez a koncepció része, már más szemmel nézzük. Az egyedüli kritikám ezzel kapcsolatban az, hogy túl könnyű "szó szerint", vagyis nem a mélyére nézve végigmenni a kiállitáson, és ha ez történik, akkor ezt egy unalmas tárlatnak fogjuk gondolni. Pedig van benne mélység, csak meg kell állni egy picit..